Hírek

Kínában megrendezték az első Mr. Gay-versenyt

A nem túl toleráns távol-keleti országban a hétvégén rendezték meg az első Mr. Gay versenyt, amelyet a 27 éves Meng Fanyu nyert. A szervezők szerint, mivel nem tiltották le a rendezvényt, Kína nagy lépést tett előre az LMBT-jogokban.

A kínai LMBT-közösség tovább halad a láthatóság és az elfogadás felé – mondták többen is a hétvégén megrendezett Mr. Gay China kapcsán. Az országban 2010-ben már rendeztek egy ilyen versenyt, de azt még a programok kezdése előtt leállította a rendőrség nem megfelelő szervezés címszó alatt.

mgid_uma_image_logotv_640x345_acf_cropped
Meng Fanyu, az első Mr. Gay China

Az idei évben viszont semmilyen ellenállásba nem ütköztek. Kate Sun szervező szerint ez annak is köszönhető volt, hogy a cenzúrát elkerülendőn a kommunikációban az egészség, a pozitív életszemlélet és az energetikusság fontosságát hangsúlyozták, továbbá a helyszínen ingyen HIV-teszttel várták az embereket. Hozzátette, az eseményt nem kapcsolták össze a politikával, ők csak szórakozni szerettek volna.

Meng Fanyu szerint a verseny remek alkalmat jelentett arra, hogy az LMBT-közösségre felfigyeljenek. „Sokan azt sem tudják, mint az az LMBT, a coming out még mindig nagyon bonyolult, szóval tényleg bizonyítanod kell magadnak, hogy te egy derék ember vagy” – mondta.

2014022612553930

Miközben a közösség egyre jobban láthatóvá válik, addig nagyon sokan rejtik szexualitásukat – még a versenyzők között is akadt olyan, aki nem bújt elő. Egy kutatás, amely Kína legnagyobb meleg társkereső appjának, a Bluednak a 27 millió felhasználóját vizsgálta, kimutatta, hogy az ott ismerkedő emberek csupán 5 százaléka vállalja nyíltan homoszexualitását.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin