Hírek

Kedvezményes színházjegyek a HUMEN olvasóinak a Pira Bella előadásaira

 

Az Orlai Produkció kedvezményes jegyeket kínál a HUMEN Magazin olvasóinak az Élet.Történetek.hu – Pira Bella című darab novemberi és decemberi előadásaira.

A kedvezményes jegyek 1900 forintba kerülnek, és a Humen Magazinra hivatkozva az orlai@orlaiprodukcio.hu e-mail címen igényelhetőek november 25-ig.

A darab kapcsán Borbély Alexandrával beszélgettünk, az interjút megtaláljátok online ITT, vagy nyomtatott formában a Humen Magazin novemberi számában.

“Az a borzalmas ebben az egészben, hogy olyan, mintha a transznemű emberek a mínuszról indulnának az életben. Mikor mi megszületünk, a nulláról indulunk, de nekik keményen meg kell küzdeniük azért, hogy egyáltalán eljussanak a nulláig. Majd onnan kezdődik maga az igazi élet. Amikor találkoztunk, nagyon megragadt bennem, mikor azt mondta, hogy amin ő átment, az a munkája is volt egyben. És tényleg! Míg mások életük elején megtanulnak egy szakmát, képzik magukat és közben szórakoznak, van egy csomó hobbijuk, addig neki azzal telt az élete, hogy egyáltalán azzá váljon, aki ő valójában. És csak most kezdhet el mindent. Nehéz megérteni, hogy kire mit szab Isten.”

 

Élet.Történetek.hu – Pira Bella

SZEREPLŐK
Ullmann Mónika
Borbély Alexandra

STÁB
Látvány: Juhász Nóra
Dramaturg: Zöldi Gergely
Plakát: Csáfordi László
Rendező: Szabó Máté
Művészeti vezető: Pelsőczy Réka
Producer: Orlai Tibor

 

 

Previous post

Egy egész amerikai város LMBTQ politikusok irányítása alá került

Next post

A Disney 50 országban levesz egy sorozatot a meleg történetszál miatt