Kultúra

Kategorizálhatatlan saját-táncok leltára – Jérôme Bel: Gala

Tizenöt magyar civil szereplő egy előadásban, amelyet a New York Times bűvészmutatványhoz hasonlít: hihetetlenül szórakoztat és igazán mélyre hat.” Jérôme Bel francia koreográfus provokátorként és filozófusként is elhíresült művész, akinek legújabb, Gala című produkciója olyan titkos receptre készül, amelynek egyedül az összetevői publikusak: helyi amatőrök és profik együtt lépnek színpadra, hogy önmagukat alakíthassák. A szereplők sora legalább annyira sokszínű, mint a 4-es/6-os villamos utazóközönsége, különbözőségük mégsem ellentéteket, hanem felszabadultságot és összetartozást, elfogadást szül. 

 Jérôme Belt szoros szálak fűzik Magyarországhoz, első darabját 1989-ben Budapesten készítette. 1992-ben ébredt rá arra, hogy a rendezés, a tánc rendszerének újragondolása jobban érdekli a hagyományos formáknál, ezért két év szünetet tartott és belemerül Barthes és Foucault filozófiájába. „Úgy éreztem, hogy az út a koreográfiáig a filozófián és a tánctörténeten át vezet” – vallja kezdeti útkereséséről. Azóta dolgozott már együtt Anne Teresa De Keersmaekerrel, rendezett formabontó balettet a párizsi operának (Veronique Doisneau,2004), majd ugyanezt a riói városi színháznak (Isabel Torres,2005). Előadásfelvételeit kortárs biennálékon és számos múzeumban vetítik.  

2005-ben Bessie-díjat kapott New Yorkban a The show must go on című előadásáért. 2008-ban Pichet Klunchunnal közös darabjukért Európa egyik legrangosabb kulturális kitűntetésével, a Routes Princess Margriet – a kulturális sokszínűségért díjjal tüntették ki őket. 2013-ban a Disabled Theatert (2012) beválogatták a berlini Theatertreffenbe, és kortárstánc kategóriában megnyerte a Swiss Dance Awards-ot. Mindhárom előadás megfordult a Trafó színpadán, mostanra pedig a közönség kedvencei közé tartozik. 

Jérôme Belt mindig is az érdekelte, hogy mi rejlik az előadás mögött. Előadásaiban a tánc és a színház szabályait és lehetőségeit elemzi, és magát az elemzést állítja színpadra. „Ez a projekt a megkísérlésről, az újrapróbálkozásról és a felfedezésről szól, nem pedig az irányításról és a mestermunkáról, még akkor is, ha ebben benne van a kudarc. Nézőként engem sokkal jobban érdekel a rizikóvállalás, mint a sikeres előadás, ami semmi újat nem tanít. A civil táncos olyan művészetet testesít meg számomra, amihez szenvedélyesen vonzódom. 

A recept három éves műhelymunka-sorozat tapasztalatainak eredménye, amelynek során a koreográfus azt a formát kereste, amelyben a legkülönbözőbb emberek együtt tudnak táncolni úgy, hogy közben megtartják saját egyéniségüket. A budapesti csapat a produkciót öt napon át próbálja majd, a mozdulatokat pedig nem betanulják, hanem ők maguk hozzák. A Galában megférnek egymás mellett különböző korú, nemű, testalkatú, képzettségű és képességű emberek, akik mást gondolnak és tudnak a táncról, és különféleképpen érzik magukat benne biztonságban (interjú egyikükkel, Kovács Józseffel, alias Tina Coladával itt olvasható). Nem sebezhetetlenek, van, amikor jól sikerülnek a dolgok, és van, amikor nem. A kategorizálhatatlan saját-táncok olyan leltára ez, mely nemcsak bemutatja a szépség sokféleségét, hanem egy közös vágyért is dolgozik. Jérôme Bel mindennapi mozdulatokkal dolgozik, amatőröket hív színpadra, és szívesebben foglalkozik azokkal a körülményekkel, ahogy a tánc színre került, mint a tánccal magával. 

Az előadás Facebook-eseménye és további információ ide kattintva tekinthető meg.

Previous post

Két tűzoltóosztag 6 órán át küzdött, mire leszedték a rászorult farokgyűrűt

Next post

Együtt temették el a mérgezésbe belehalt fiatal olasz párt