Hírek

Jim Parsons a házasságáról is mesélt Stephen Colbertnek

Stephen Colbert műsorának volt vendége Jim Parsons, az Agymenők (The Big Bang Theory) sorozat főszereplője. Idén májusban házasodtak össze párjával, Todd Spiewakkal, és Parsons elmondása szerint ettől nem várt módon változott meg a kapcsolatuk. Eleinte nem is foglalkoztatta az esküvő.

 

 

„Hogy őszinte legyek, nem hinném, hogy annyira érdekelt volna minket az esküvő. És ez lehet, hogy érzéketlenül hangzik, de végül azt gondoltam: Jó, csapjunk egy lagzit az ünneplés kedvéért, aztán jogilag is rendezzük ezt az egészet. Tényleg azt gondoltam, hogy az egész partihangulat lecseng majd bennem, ahogy véget ér az esküvő, de aztán sokkal nagyobb jelentősége lett számomra, mint ahogy vártam. Régóta felnőtt, meleg férfi vagyok, akinek eddig nem volt lehetősége összeházasodni a párjával, de ettől még rendben volt az életem. Nem tudom, hogy a nagy nap teszi-e, de azóta van valami alapvető, valami kis plusz, ami folyton emlékeztet erre. Szerelmesnek lenni, így megélni a szerelmet hasonló érzés számomra, mint közel lenni Istenhez. Amikor először együtt voltunk, emlékszem, csak feküdtem az ágyon, csukva volt a szemem, de nem aludtam, hanem éles fény villódzott. Olyan érzés volt, hogy nem tudom, mi ez pontosan, de azt igen, hogy valami fontos, valami örök.

Jelenleg Parsons a világ legjobban fizetett meleg színésze, epizódonként körülbelül 1 millió dollárral. Párjával tizenöt éve vannak együtt, de a színész csak 2012-ben outolt, amikor a New York Times egyik szerzője megírta, hogy meleg.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin