HírekPride

Jeruzsálem polgármestere nem vett részt az idei Pride-on

Nir Barkat Jeruzsálem polgármestere félve attól, hogy idén is ultravallásos csoportok támadják meg a város Pride-ját, lemondta a részvételét. A tavalyi felvonuláson egy 16 éves lány életét vesztette, miután egy vallásos támadó többször leszúrta.

A félelemre fogta Nir Barkat, hogy kihagyja idén a jeruzsálemi Pride-ot. Hozzátette, továbbra is támogatja az LMBT-csoportokat, de szerinte nem a felvonulás a legjobb módja annak, hogy toleranciát vívjanak ki maguknak. “Én partner vagyok a tolerancia elérésében, de nem minden eszköz hozhatja el a kívánt eredményt. Például ismerek olyan embereket, akik sérve érzik magukat a felvonulás miatt” – védte meg álláspontját egy televíziós interjúban.

Az idei felvonulás elkerüli azokat a területeket, ahol az ultravallásos csoportok laknak, de tőlük így is hatalmas támadások érik a rendezvényt. A cionista szövetség vezetője, Meray Michaeli közben azzal vádolta a polgármestert, hogy kiált a tavaly halálra késelt 16 éves lány támadója mellett.

Nir-headshot

 

“A felvonulás után is együtt kell élnünk. Nagy hívője vagyok a toleranciának” – mondta Nir Barkat. – “Ha ártani akarsz valakinek, gondold meg kétszer, az-e a legjobb célod elérésében.” Kiemelte azt is, hogy mindkét csoport szemével képes figyelni a történéseket, és felhívta az LMBT-közösség figyelmét arra, hogy meg kell osztaniuk az életteret más csoportokkal is. Szerinte figyelembe kell venni más közösségek érdekeit is, amikor a toleranciáról szól a vita.

Barkat megjegyezte, hogy a felvonulás idején a saját módján fog megemlékezni a Shira Bankiról, a tavaly megölt lányról. Emellett azért a városi főrabbi kérésére utasította a Pride szervezőit, hogy távolítsák el a szivárványos zászlókat a Nagy Zsinagóga elől.

Previous post

Kivágták a meleg csókot az új Star Trekből

Next post

Döntsük el a nagy borotva vs. gyanta kérdést!