Lifestyle

Így indult útjára a HIV a BUSZ kampány

Mindig is csodáltam a tenni akaró embereket. Akik önzetlenül, a szabadidejüket áldozva, akár olyan ügyért küzdenek, amelyben ők maguk egyébként nem is érintettek. Tegnap este a budapesti New Orleans Clubban ilyen emberekkel találkozhattam.

A mobil AIDS-szűrő busz indítását tervező HIV a BUSZ kampány első eseménye volt az az adománygyűjtő gálaest, amelyet az Alternatíva Alapítvány szervezett. A HIV-ről és AIDS-ről beszélni egyébként nemcsak december elsején, az ügy világnapján fontos. Ettől az elvtől vezérelve a Humen Magazin igyekszik minél gyakrabban foglalkozni a témával, beszámolni a legújabb tudományos eredményekről.

Ördög Nóri és Lady Dömper, az est műsorvezetői
Ördög Nóri és Lady Dömper, az est műsorvezetői

Ma már a HIV vírussal együtt lehet élni. Megfelelő gyógyszeres kezelés, napi egy-két pirula, gyógyszerfegyelem mellett teljes értékű életet lehet élni vele. Talán pont ezért nagyon sokan azonban óvatlanok, óvszer nélkül szexelnek akár vadidegenekkel is, akiknek nincsenek tisztában a HIV-státuszával. Épp ezért döntött úgy az Alternatíva Alapítvány, hogy „ha a hegy nem megy Mohamedhez alapon…” majd a HIV-busz megy el minden városba, hogy egy anonim gyorsteszttel bárki megállapíthassa a saját HIV-státuszát. Különösen fontos e lehetőség vidéken, a kisebb városokban, ahol még könnyebben szájára veszik idegenek az embert és sokan talán ezért nem mernek szűrésre menni.

E busz „járatása” azonban nem olcsó, többek között ezért is valósult meg e tegnapi jótékonysági rendezvény, ahol a műsorvezetők Ördög Nóra és Lady Dömper voltak. Mindkettejükről csak szuperlatívuszokban tudnék most mesélni. Amikor ők voltak épp a színpadon, nem telt el úgy tizenöt másodperc, hogy ne nevettették volna meg az embert.

Danics Dóra, az X-Faktor 2013-as győztese
Danics Dóra, az X-Faktor 2013-as győztese

Melléjük társultak olyan ismert előadóművészek, mint Keresztes Ildikó, Bercsényi Péter, Posta Irén, Danics Dóra, Veres Mónika Nika, Rácz Kati, Jordán Adél, Novák Angelika, Fehérvári Gábor Alfréd ‘Freddie’, Gallusz Nikolett és Kökény Attila. Mindannyian legalább egy, volt aki több élő számmal is készült és talán mondani sem kell, hogy a nemes ügy érdekében mindenki ingyen vállalta, hogy részese lesz a kedd esténknek.

Fotók: az alapítvány Facebook oldaláról

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin