Hírek

Három év letöltendő büntetést kapott a homofób bántalmazó

2008-as bevezetése óta első alkalommal állapította meg szexuális irányultságon alapuló közösség tagja elleni erőszak bűncselekményének elkövetését a bíróság egy 2013-as Budapest Pride-ot követő támadás kapcsán.

hatecrime_vigil_ap_img
A sértett 2013. július 6-án a Budapest Pride-ról tartott hazafelé, amikor a „Mocskos buzik!” szöveget skandáló ellentüntetők közül kiváló nő hozzá lépett, letépte a szivárvány kokárdáját, majd megütötte. A támadásról a NOL stábja videófelvételt készített.

A sértett a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának segítségével feljelentést tett, és mivel a kamerafelvételen jól felismerhető nő számos szélsőjobboldali megnyilvánulásáról korábban is ismert volt, a rendőrség könnyen beazonosította az elkövetőt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2015. április 29-i tárgyalásán az elkövetőt közösség tagja elleni erőszak miatt 3 év letöltendő szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, és elrendelték további 8 hónapnyi büntetés végrehajtását is egy korábbi bűncselekménye miatt. Az ítélet nem jogerős.

Magyarországon 1997 óta tartanak a szexuális és nemi kisebbségek jogaiért kiálló felvonulásokat, az első tíz évben a rendezvények minimális rendőri biztosítás mellett, békésen zajlottak. 2007 óta azonban szélsőjobboldali ellentüntetők rendszeresen rátámadnak a felvonulás résztvevőire, és az erős rendőri biztosítás ellenére minden évben sor került bántalmazásra is.

„Ez az ügy megmutatta, hogy igenis érdemes a hatóságokhoz fordulni, ha valakit szexuális irányultsága vagy nemi identitás miatt ér bántalmazás” – mondta Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője. – „A kutatások szerint minden hatodik LMBTQI embert ért már Magyarországon gyűlölet motiválta támadás, ám az esetek döntő többségét az áldozatok nem jelentik. A bírósági ítélet jelzésértékű a számukra is: van lehetőség az elkövetők felelősségre vonására.”

 

[A Háttér Társaság sajtóközelménye]
hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin