Életmód

Frigid férfi vs. szexszörny

Ha túl sokat csinálom, gáz vagyok, ha még csak nem is kívánom, még gázabb – akkor most mi legyen?

„Te egy szexszörny vagy!” – vetette oda nekem egy barátnőm valamikor 2010 körül, amikor egy aktuális különélési kísérlet kapcsán Londonba költöztem Tel-Avivból, és a heti rutinom elengedhetetlen részévé vált, hogy néhány alkalommal „elfelejtek” hazamenni.

Ébredtem Rumcájsz és Vilmos herceg mellett is: az előző éjszaka elfogyasztott alkoholmennyiség nem minden esetben járt együtt józan ítélőképességgel, de akár torzonborz, pocakos negyvenes, akár rágógumi illatú, bababőrű húszéves akadt horogra, Edith Piaf módjára hangoztattam: „nem bánok semmit sem”. Ugorjunk most néhány évet – egészen két évvel ezelőttre, amikor is egy budapesti látogatásom során pironkodva pásztáztam a DM polcait: valami természetes „szexhajtót” kerestem, mert bár kudarcot sosem vallottam, ha arra került a sor, valahogy azt éreztem, hogy sokkal kevésbé vagyok szexuális, mint amennyire azt megszoktam – önmagamtól. Homályos tekintettel emlékeztem vissza azokra a napokra, amikor napi szinten igényeltem a szexet, vagy 24 órán belül többször is éltem a kínálkozó lehetőségekkel – és nem értettem, „mi a baj velem”, hogy mostanság „csak” heti egyszer-kétszer kívánom meg a mókát.

 

 

Mára megértettem, hogy ha vannak időszakok, amikor szívem szerint non-stop csak a Craigslist London, New York, Párizs, Tel-Aviv és Budapest „férfi keres férfit” hirdetéseit böngészném cikkírás helyett, hogy megtudjam – persze csak úgy teoretikusan –, ki vágyik taxisofőrökre, kamionvezetőkre, fekete uralkodóra, biszex arabra, vagy passzív fiúcskára épp meló helyett. És vannak olyan időszakok is, amikor kimondottan felbosszant, ha a párom szexuálisan közelít felém, hiszen „nem látod, hogy dolgozom?” Szerencsére 36 éves koromra bebizonyosodott: szó sincs arról, hogy pult alól kéne Viagrát kunyerálnom, ha épp eszembe se jut a szex pár napig – ahogy arról sem, hogy kezeltetnem kéne magam, amiért máskor függője, szerelmese és szolgája vagyok a férfi illatának. Pusztán arról van szó, hogy – ahogy az életben minden – a szexualitás is folyton változik, alakul, és apály-dagály időszakokon megy keresztül.

Ám míg a legtöbb ember érzelmi vagy pszichológiai kérdésként kezeli a szexuális étvágy fogalmát, én abban is hiszek, hogy olyan bagatellnek tűnő dolgok, mint a testünk ciklusai vagy az időjárás is hozzájárulnak az aktuális állapothoz: ha túl feszített a munkatempóm, ha hetek óta torokfájással küzdök, ha undorítóan esős idő van már napok óta, ha rossz a gyomrom, vagy ha 99,9%-os a páratartalom, akkor sanszos, hogy a szexnél jobban kívánok majd egy éjszakát, amelyet végre végigalszom nyugiban – már csak azért is, mert dög fáradtan még arra sincs energiám, hogy önmagamon könnyítsek. Nem állítom, hogy ha egy kapcsolatban hónapokkal ezelőtt alábbhagyott a szenvedély, és semmi jelét nem mutatja visszatérésnek, az tök szuper, de azt igen, hogy nem kell rögtön messzemenő következtetéseket levonni, antidepi bogyókkal manipulálni az agyat (amelyeknek nagy része épp, hogy még inkább elszeparál a szexuális éntől), és semmiképpen sem kell belelovalnunk magunkat abba, hogy „valami nem oké”.

 

 

A szexmentes és szexéhes időszakokban azonban van, ami közös: a legjobb gyógymód a totális chill – megszabadulni magunk és a minket körülvevők elvárásaitól. Emlékszem, sok évvel ezelőtt pár napig meggyőződésem volt, hogy egyszerűen impotens vagyok, mert a testiség annyira sem mozgatott meg, mint a legújabb Lady Gaga klip. Aztán egyik éjjel arra ébredtem fel, hogy gyakorlatilag másodperceken belül spontán gyönyörbe térek, és egyetlen érintés nélkül a csúcson találtam magam – ekkor konstatáltam, hogy valószínűleg nem a testemmel, egyszerűen csak az önmagammal szemben támasztott kitételekkel volt gond. Ekkor jöttem rá, hogy a legjobb terápia – legyen szó elviselhetetlen szexfüggőségről, vagy kényszer-aszexualitásról – az őszinteség. Önmagammal és másokkal szemben.

Ha meg vagyunk áldva igaz barátokkal, akik meghallgatnak, velünk sírnak és nevetnek, nem szégyellik elmesélni, hogy velük hogy is esett meg hasonló eset, és ha nem próbáljuk másnak mutatni magunkat, mint akik vagyunk (még a „legcikibb” pillanatokban sem), a túláradó, vagy épp szundikáló szexuális étvágy kérdése épp olyan hétköznapi helyzetté válik, mint mondjuk az, hogy ma este a vacsora mellé épp kívánom a fehérbort vagy sem, és boldog vagyok egy nagy pohár vízzel. Bármelyiket választom is – szívem joga. Ahogy a tiéd is.

 

Steiner Kristóf
www.whitecityboy.com

 

Hozzászólások

Previous post

Theresa May, angol miniszterelnök: "LMB... mi is a többi?"

Next post

Sziget 2017 - 1. rész