Egészség

Fontos tévhitek a HIV-vírussal és az AIDS-szel kapcsolatban

A HIV-fertőzést a mai napig számos tévhit veszi körül még a meleg közösségben is. A Humen Magazin szerkesztősége mindig is fontosnak tartotta a megfelelő tájékoztatást, a téma felkarolását és nem kizárólag december elsején, az AIDS Világnapján, hanem egész évben is.

Íme néhány közkeletű tévedés, amelyet igyekszünk eloszlatni.

Monogám párkapcsolatban élek, tehát nem vagyok veszélyben

Valószínűleg nem leszünk népszerűek ezzel az állítással, de kutatók állítják, hogy több meleg férfi fertőződik meg állandó partnerétől, mint egyéjszakás kalandoktól. Érdemes elbeszélgetni a párunkkal, vagy magunkba nézni, tényleg monogám párkapcsolatban élünk-e?

Csak az óvszer véd a HIV-vel szemben

Valaha ez az állítás megállta volna a helyét, ma már azonban nem feltétlenül van így. Sokan olvashattatok, hallhattatok már a PrEP-ről, azaz a Truvada nevű készítményről, amely szedésével megelőzhető a HIV-fertőzés. Más kérdés, hogy a legtöbb országban – így hazánkban is – csak a HIV-fertőzöttek számára érhető el ingyenesen.

Ne feledjük azonban, hogy a PrEP csak a HIV-vel szemben véd, más nemi betegségek ellen továbbra is az óvszer a leghatékonyabb megoldás.

A leszbikus nem adhatják át egymásnak a HIV-vírust

Jóval alacsonyabb a kockázat, azonban a nők is megfertőzhetik egymást testnedvek, menstruációs vér, vagy „keményebb” szexből fakadó sérülés, vérzés által.

Az aktívak nincsenek kitéve a veszélynek

Statisztikák szerint a passzív fél hétszer nagyobb valószínűséggel fertőződik meg, mint aktív partnere, azonban nem igaz az, hogy az aktívak biztonságban lennének, bármilyen védekezés nélküli anális szex magában hordozza a kockázatot – mindkét fél számára.

Óvszer nélkül közösülni egy HIV-pozitívval a legveszélyesebb dolog, amit tehetsz

Ha úgy fekszünk le HIV-pozitív emberrel, hogy ő maga sem tud státuszáról, vagy nem szed gyógyszert, úgy nagyon magas a vírus átadásának veszélye.

Amennyiben azonban partnerünk gyógyszert szed, úgy a mai készítmények rendkívüli hatékonyságának köszönhetően vírusszáma a kimutatható szint alatt van, tehát védekezés nélküli szex esetén is minimális a valószínűsége annak, hogy átadná a fertőzést.

Amíg nem megyek el tesztre, az egyetlen ember akinek ártok, az saját magam

Legnagyobb valószínűséggel akkor fertőzöl, ha fertőzött vagy, de te magad sem tudsz róla. Ha mindenki rendszeresen járna tesztre és akiről kiderül, hogy HIV pozitív, rendszeresen szedné gyógyszerét, egy idő után az új esetek száma minimálisra csökkenne.

Tény, hogy szűrésre elmenni nem kellemes, sőt, idegtépő tud lenni. De nincs megnyugtatóbb érzés annál, mint amikor túlesik rajta az ember.

HIV fertőzöttek aránya az egyes országokban

Az előváladék veszélytelen

Az előváladék kevesebb vírust tartalmaz, mint ugyanakkora mennyiségű sperma, azonban vaginális, vagy anális közösülés esetén ugyanolyan veszélyes lehet. Vannak, akik az előváladék által fertőződnek meg.

A medencében, vagy az utcán talált vértől is fertőzötté válhatunk

A HIV egy rendkívül sérülékeny vírus, az emberi testen kívül alig pár másodpercen belül elpusztul. Fontos kivétel azonban az intravénás droghasználat, ahol ugyanazon, fertőzött tű rendszeres egymás közötti cserélgetése óriási kockázatot jelent.

A HIV-fertőzéssel egy időben AIDS-es is leszek

Ha a fertőzésre időben fény derül és megkezdődik a gyógyszeres kezelés, a mai egészségügyi körülmények között valószínűtlen, hogy valaha is az AIDS stádiumába ess. Még ha valaki ebbe a stádiumba el is jut, ma már rendelkezésre állnak készítmények, amelyekkel a folyamat megállítható és visszafordítható.

HIV-pozitív szülőnek nem születhet egészséges gyereke

Az orvostudomány valóban csodákra képes. Ma már egy gyógyszerekkel kezelt HIV-pozitív édesanya minimális eséllyel adja csak át a vírust születendő gyermekének. Angliában ez az arány például fél százalék alá zuhant.

Óvszer nélkül feküdtem le valakivel, még mindig negatív vagyok, tehát ő is az

Nem törvényszerű, hogy valakitől, aki fertőzött és nem gyógyszeresen kezelt, már első alkalommal elkapjuk a vírust. Arról nem is beszélve, hogy ha veled óvszer nélkül közösült, valószínűleg mással is így tesz és folyamatosan kiteszi magát és partnereit is a veszélynek.

Szerintem immunis vagyok

A HIV-vírusra immunisak aránya nagyon alacsony, az európaiak alig 0,1 százaléka tartozik ebbe a csoportba.

Egészségesnek tűnik, nem lehet pozitív

Maga a vírus nem változtatja meg senki kinézetét. Léteznek mellékhatásai, azonban nagyon ritkák, így nem valószínű, hogy avatatlan szempár felismeri. Még maguk a szakértők sem tudják megmondani valakiről ránézésre, hogy pozitív-e.

Mire én megfertőződök, a tudósok megtalálják az ellenszerét

Bárcsak így lenne, de nem tudni biztosan. A HIV és AIDS elleni harc az elmúlt harminc évben lenyűgöző utat járt be, de közel sincs vége. Ahogy például a rák ellenszerét sem találták még meg.

Olykor tudósok fantasztikus bejelentéseket tesznek, nagy hírverést csinálnak, hogy közel már az áttörés, de ez a pillanat még nem következett be. Reméljük, hogy ezt az állítást lesz egyszer legkönnyebb megcáfolni.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin