Hírek

Ferenc pápa szerint a transzneműek növekvő elfogadása „rettenetes”

Nyilvánosságra hozta a Vatikán sajtóirodája Ferenc pápa múlt héten a római katolikus püspökök előtt, zárt ajtók mögött elmondott oktatási beszédének leiratát. A római katolikus egyház fejét e szöveg szerint „elborzasztja”, ami egyes országok iskoláiban a nemek oktatása kapcsán folyik.

Ma az iskolákban azt tanítják a gyerekeknek – a gyerekeknek! -, hogy mindenki megválaszthatja, melyik nemhez tartozzon” – jelentette ki az argentín származású római püspök, aki szerint a transzneműek egyre növekvő láthatósága összefügg azzal az „ideológiai gyarmatosítással„, amelyet bizonyos befolyásos üzletemberek és intézeteik finanszíroznak „könnyen befolyásolható országokban.

Hogy pontosan mely országokban, kikről és milyen intézetekről van szó, nem derül ki a beszédből.

Ferenc pápa fiatalok körében

Ferenc pápa elődjét, a 2013-ban nyugdíjba vonult XVI. Benedek pápát is emlegette, aki elmondása szerint kitűnő egészségnek és tiszta elmének örvend. „Szentatyám, ez a Teremtő Isten elleni bűnök kora. De ő intelligens! Isten férfinak és nőnek teremtett minket. Okkal tett így, de mi az ellenkezőjét műveljük az ő akaratának” – idézte Benedeket.

Ferenc pápa kommunikációja az LMBT-közösség irányába trónra ülése óta finoman szólva is ellentmondásos. Pávatáncáról szóló cikkeink ide kattintva követhetőek végig.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin