Kultúra

Ez nem pornó, ez valami komoly – Becca Prior: Festett testek

Mikor 2015-ben megjelent Becca Prior első homoerotikus regénye, A tanítvány, talán kevesen gondolták volna, hogy egyáltalán a második része megjelenhet a történetnek. Ehhez képest az írónőnek a Festett testek már a hatodik kötete. És ez sem egy részes lesz.

 

 

Van valami felháborító abban, amikor Becca Prior azt mondja, hogy nem tartja magát írónőnek, mivel sosem tanult írni. Ráadásul ezt óriási közönség előtt mondja ki, teljes őszinteséggel. Az óriási közönség pedig rajongókat jelenet. Igazi, vérbeli rajongókat, akiknek ezer (néha furcsa) kérdésük van az írónőhöz és profilképnek állítják be a közös képüket. És bár még csak a Festett testek első részének bemutatóján ülnek, már az újabb könyvekről kérdeznek. Szóval Becca Prior írónő. És nem egyszerű írónő. Hanem rajongott írónő.

És ha a minőséget is nézzük, ez az igazság. Lehet, hogy Prior sose tanult írni, de történetet mesélni nagyon tud. Ahogy kitalálni is. És karaktereket festeni. Elmondása szerint már jól látja az első könyvei gyermekbetegségeit, amik már egyre kevésbé fellelhetőek az új kötetekben. De a könyvek nem csak ebben változtak. Most már minden sokkal érettebb. A Festett testek már egy felnőtt, sokszor komor világot mutat be, amiben már korántsem csak annyiban merül ki a dráma, hogy egy tanár összejön egy tanítványával, vagy hogy valaki aggódik, mit szól majd a nagyi ahhoz, hogy meleg. Bár a valós életben persze ezek a szituációk is komoly súllyal bírnak, egy szórakoztató regénytől kicsit többet vár az ember. És most már ezt is megkapjuk.

A Festett testek főszereplője a húszas éveiben járó, bujkáló Elijah, aki egy igencsak titokzatos és drámai ok miatt egyedül neveli nővére két tinédzser gyermekét. A Kaliforniában élő kis családot cipőbolti állásából próbálja fenntartani, ami, mint azt Al Bundytól megtanultuk, nem biztos, hogy a legjövedelmezőbb foglalkozás a világon. Ezért is vállalja el a munkát a világhírű festőnél, Leonard Chambersnél, aki egy mesterkurzusára keres modellt. Míg Elijah még legjobb barátja előtt sem meri felvállalni melegségét, a festő egy kicsit más világban él: egy megfáradt felnőtt kapcsolatban, amiben már több a gyűlölet, mint a szeretet, a megcsalás esélye pedig cseppet sem alacsony. Ez a két karakter találkozik a regény oldalain.

Vagyis itt már van egy jó adag realitás, ami óriási lépés Priortól. Persze még mindig mindenki elképesztően gyönyörű, mindenki teste tökéletes, mindenki jóképű, és főszereplőnk a legaranyabb ember a világon, de ez továbbra sem zavaró, ha helyén kezeljük a regényt. Ez egy szórakoztató regény egy álomvilágról, álomszereplőkről, sok szexszel. Rengeteg szexszel. Amiről továbbra is elképesztő, hogy egy felnőtt, heteroszexuális nő írja a saját üzletében ülve rózsák és liliomok között. De talán éppen ezért olyan menő.

És bár a rajongóknak igencsak tetszik a szexuális vonal – ezek a rajongók amúgy sok esetben negyvenes-ötvenes háziasszonyok, akik az elmúlt években a jelek szerint elég komoly szintet ugrottak Christian Grayről – a Festett testeket nem szabad melegpornó-regénynek beskatulyázni. Ez egy felnőtt regény felnőtteknek, amiben a szex már nem egy szenzációs, új dolog, hanem az élet velejárója. Egy regény, aminek egy feladata van: hogy kikapcsolja az olvasót, és azt tökéletesen teljesíti is, minden könnyed elemével, minden komplex karakterével és minden komoly drámai helyzetével. Pont azt teszi, amit a könnyed szórakoztató irodalomnak tennie kell.

És közben azt se felejtsük el, hogy ez a könyv – és az összes többi Becca Prior-kötet – mekkora kincsnek bizonyulnak a magyar LMBTQ-irodalom számára. Bár van már melegirodalmunk, amire igencsak büszkék lehetünk, de még nem volt könnyed, szórakoztató, mainstream melegirodalmunk. És nem volt szórakoztató mainstream melegirodalmat író szerzőnk sem. Aki mellesleg két éve a Humen Magazin hasábjain mutatkozott be először.

Szóval így tovább, Becca. Írónő vagy.

 

Kanicsár Ádám András

 

Previous post

Leszbikus páré a főszerep az egyik legújabb magyar videóklipben

Next post

Brit miniszterelnök: Transzneműnek lenni nem betegség