Hírek

„Ez nem lehet magánügy” – Interjú Gyémánt Ágnes aktivistával

Az LMBTQ gyermekek szülei és támogatói Facebook-oldal, illetve az LMBTQ személyek szülei, hozzátartozói Facebook-csoport két üde folt a magyar LMBTQ társadalomban. Hiszen míg napjainkban szerencsére már több szervezet is foglalkozik az LMBTQ emberekkel, addig a szülőknek eddig nem igazán nyújtott senki támogatást és hathatós segítséget. Holott teljesen természetes, hogy nekik iskell idő arra, hogy elfogadják és megértsék gyermekük nemi identitását vagy szexuális orientációját. A csoport, illetve az oldal alapítója, Gyémánt Ágnes a lánya miatt vált aktivistává. Legfőbb célja az, hogy segítsen a szülőknek az elfogadásban és megértésben, valamint, hogy könnyebbé tegye a fiatalok számára az előbújást. Vele beszélgettünk tevékenységéről, céljairól és a többi szülőről.  

Hogyan és miért született meg a csoport?  

A lányom által én is érintett vagyok. Amikor elkezdtem belemélyedni a témába – láttam fiatal gyerekeknek fenntartott csoportot, olvastam cikkeket és kommenteket –, rájöttem, hogy egyrészt borzalmas a közbeszéd ezzel a témával kapcsolatban, másrészt a gyerekeknek egyszerűen nincsen bátorságuk ahhoz, hogy előbújjanak. Se otthon, se az iskolában, de még a barátok előtt sem. Ha egyszer-egyszer meg is próbálják, sokszor megégetik magukat és visszahúzódnak. Jobb lenne, ha a szülők tájékozottabbak lennének. És nemcsak az LMBTQ gyerekek szülei, hanem minden szülő.  

De a csoport nem csak a szülőknek szól… 

Amíg nem találnak ránk a szülők, addig azt várjuk, hogy a gyerekek is jöjjenek, hiszen rajtuk keresztül tudunk eljutni a szülőkhöz. Például ha egy gyerek meglátja, hogy létezik ez a csoport és belép, elolvassa az ott található cikkeket és érdeklődik a téma iránt, akkor talán bátrabban árulja el a szüleinek, hogy mi a helyzet. 

Mik a legfőbb félreértések, amik a szülőkben felmerülnek? 

Eleve nem nagyon ismerik a meghatározásokat. Sokan nem tudják kimondani azt, hogy az én lányom transznemű, hanem azt mondják, hogy fiúnak született lány. Nehezen tudják meghatározni a helyes fogalmakat. És amíg nem tudják őket kimondani, addig nem is vagyok benne biztos, hogy teljesen elfogadták-e a gyerek nemi vagy szexuális orientációját. De a legnagyobb tényező a félelem. Mit szól majd a környezet, a család, a munkahely, az iskola? Mennyire lesz ez tolerálva? 

Nekem sem az volt a gondom, hogy nem akartam elfogadni a lányom, hanem egyszerűen attól tartottam, hogy a gyerekemet majd atrocitások érik, bántani fogják, nem fogadják el. Nekem is kellett idő, hogy fel tudjam dolgozni. 

Gyémánt Ágnes

Annyit elmondhatunk, hogy az általatok látott példák szerint sokszor nagyobb a félelem akár a szülők „előbújásakor”, mint amivel valóban számolni kellene? 

Igen. Az illető, akinek először elmondtam, hogy mi a helyzet a lányommal, megköszönte, hogy a bizalmamba fogadtam. Ha valaki szembesül azzal, hogy a kolléganője vagy a szomszéd gyereke meleg, elkezdi máshogy kezelni a témát. A kolléganőm elárulta, hogy mielőtt elmondtam az igazat a lányomról, nagyobb előítélettel viseltetett a téma iránt, mert fogalma sem volt, hogy is működik ez az egész. És amint megtudta, hogy a lányom is – akivel ő mindig jóban volt – ebben a helyzetben van, az ő véleménye is megváltozott. És ezzel az egész család hozzáállására hatással voltunk. Mert ha beszél erről a férjével vagy a gyerekeivel, máris máshogy látják a dolgot ők is. Fontos, hogy ha a szülők már fel tudták dolgozni a coming outot, akkor ők is „bújjanak elő” a környezetük előtt. 

Mi a legnagyobb hiányosság Magyarországon, ami miatt ekkora a tudatlanság? 

A Melegség és megismerés elnevezésű programon kívül is sokszor vannak már az iskolákban beszélgetések, találkozók, vagy élő könyvtár. De ez még mindig kevés. És attól tartok, hogy a következő időszakban sem lesz ezzel kapcsolatban előrelépés.  

Szükség lenne egy olyan órára – akár osztályfőnöki vagy biológia –, ahol minden gyerekkel lehetne ezekről a témákról beszélni. Szép lassan minden osztályban, az egész generációnak meg kell tanítani általánosságban a másság elfogadását. A legfontosabb, hogy a gyerekeket egészen korán arra kellene tanítani, hogy bármilyen a másik ember, a közösségnek elfogadónak és befogadónak kell lennie vele szemben. Nemcsak a melegekkel, hanem a romákkal, a menekültekkel, a mozgássérültekkel, a fogyatékossággal élőkkel. Én nem is szeretem már a tolerancia vagy az elfogadás szavakat. Inkább a befogadás szót szeretem használni. 

Mit tehet egy szülő a befogadás után? Mit kell tennie? 

Először is mindenképpen azt, hogy ugyanúgy szeresse a gyerekét, mint addig tette. Amikor egy 2-3 éves gyerek ott sertepertél a felnőtt társaság körül, mindenki imádja és lesi minden mozzanatát. Mindenki odavan érte. Aztán amikor elkezd felnőni és kicsit talán kezd látszani rajta, hogy egy kicsit más – és itt megint nem feltétlenül a melegségre gondolok –, akkor hirtelen megszűnik szeretve lenni. És ez borzasztó dolog.  

Azt szeretném terjeszteni, hogy feltétel nélkül szeressük a gyerekünket, akkor is, ha nem tökéletes. Mert egyikünk sem tökéletes. 

Ha egy szülő jelentkezik hozzátok, milyen segítséget kaphat? 

Lehet beszélgetni és a tagok privátban is kereshetik egymást. De másoknak is nyújtunk segítséget. Nemrég valaki megírta, hogy ráeszmélt arra, hogy transznemű, és nem tudja, hogyan kezdje el az átalakulást, mik legyenek az első lépések. Rögtön jelentkezett két anyuka, akik elmondták, hogy az ő gyerekeik is transzneműek, és az érintett vegye fel velük a kapcsolatot, mert segítenek.  

Emellett az oldalra feltöltöttünk fájlokat, ismeretterjesztő cikkeket, illetve ajánlunk pszichológusokat, terapeutákat és különböző oldalakat, ahol az érintettek tudnak informálódni.  

A terveiteket nézve halmozottan nehéz helyzetben vagytok a kormánnyal szemben. 

És ez egyre rosszabb. Abban reménykedem, hogy valami globális nyomás csak van erre a társadalmi gondolkodásra.  

Vannak, akik állandóan azt mondogatják, hogy mindez magánügy és mindenki csinálja négy fal között. De erre van egy példám, amit mindig elmondok. Ha valakit megkérdeznek a munkahelyén, hogy mit csinál hétvégén, és eljönne-e a strandra a párjával, a meghívott nyugodtan beleegyezik. De ha az ember meleg, sokszorhazudnia kell. Megköszöni a meghívást és inkább nem tart a társasággal. Ez nem lehet magánügy. Az ember az életét úgy éli, hogy valamilyen szinten mindig enged egy kis betekintést a magánügyeibe. Legfeljebb a hálószobatitkait nem teregeti ki. 

A két Facebook-platform: 

Facebook-oldal: LMBTQ gyermekek szülei és támogatói 

Facebook-csoport: LMBTQ személyek szülei, hozzátartozói

Mik a következő terveitek a csoporton kívül? 

Az idei évtől úgy néz ki, kapunk anyagi segítséget ismeretterjesztő programok megszervezésére. Szeretnénk hivatalos formába önteni a létezésünket. A terveink között van, hogy meghívjuk a Melegség és megismerés programot szülők számára, illetve idén az LMBTQ mozaikszó minden betűjéből szeretnénk szervezni egy-egy napot, amiken az érintett témákról beszélgetnénk különböző módokon. 

Hogyan segíthet nektek az, aki szeretne? 

A szervezésben ránk férne a segítség. De a legfontosabb, hogy terjesszék a hírünket. 

Kanicsár Ádám András

Instagram: @kanicsar

Previous post

A Finn Filmnapok keretében ismét vetítik Budapesten a Tom of Finlandet

Next post

Jogerős: A magyar államnak is el kell ismernie a külföldi melegházasságokat bejegyzett élettársi kapcsolatként