Hírek

Ez a lelkész mindent feladott, hogy meleg fiát támogassa

Miután Danny Cortez atya előtt fia két évvel ezelőtt coming outolt, ő minden egyházi előírást áthágott, hogy támogassa.

Danny Cortez atya, a Déli Baptista Egyház lelkésze merész vállalkozásba kezdett, miután a fia melegként bújt elő neki. Az egyháza szabályai tiltják, hogy beszéljen a homoszexualitásról, pláne, ha az a családjában jelenik meg. De ő mindent kockára tett, hogy támogassa fiát, és nyíltan beszélt erről a gyülekezetében is.

cortez

Az atya a National Public Radiónak mesélt erről. „Aznap, amikor erről szándékoztam beszélni  a templomban, a vérnyomásom az egekben volt. Rettenetesen izgultam, közben mindenki azt kérdezgette, mi bajom van. De amikor elkezdtem prédikálni, olyan erőt éreztem, amit már nagyon régen nem. Tudtam, amit én azon a vasárnapon megosztok a gyülekezetemmel, az nagyon fontos” – mondta.

Elmesélte azt is, milyen volt az, amikor a fia coming outolt neki. Éppen az iskolába vitte, amikor közölte, „Apa, meleg vagyok.” Danny Cortez pedig egyszerűen megölelte fiát, s azt mondta neki, nagyon szereti.

Azzal kapcsolatban, hogy a nyíltságával megkockáztatta kirúgását az egyházából, úgy nyilatkozott: „Nyugodt vagyok. Nyugodt vagyok, mert tudom, a szívem megnőtt.”

Danny-Cortez-2

Cortez atya azt is elmondta, hogy bár tudja, a fia vállára sokkal nagyobb súly nehezedik, de ő akkor is hatalmas megkönnyebbülésnek érezte, amikor erről beszélhetett a gyülekezete előtt. Természetesen a közösségben nem lett osztatlan sikere a hírnek, többen is „utálatosnak” nevezték apát és fiát, ami a lelkész számára azért volt nehéz meghallani, mert sem őt, sem a fiát nem ismerik igazán.

Danny Cortez atya nem sokáig volt a Déli Baptista Egyház lelkésze az emlékezetes prédikációja után, jelenleg az LMBT-barát Új Szív Közösségi Egyházban szolgál.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin