Hírek

Érkeznek a nemsemleges útlevelek

Új típusú útlevél kibocsájtásába kezd Kanada, ahol a nem megadásánál a közismert lehetőségek, tehát a férfi és nő mellett egy harmadik, úgynevezett X kategória is választhatóvá válik majd. Augusztus 31-től először a már meglévő kanadai útleveleket egészítik ki kérés szerint, majd az új útlevelek esetében már mindegyiknél mint harmadik lehetőség fog szerepelni.

Az X nem bevezetésével  kormányunk jelentős lépést tesz előre annak érdekében, hogy minden kanadai állampolgár egyenlő lehessen, nemi identitásra és önkifejezésre való tekintet nélkül” – nyilatkozta a kezdeményezésről Ahmed Hussen bevándorlásért, menekültügyért és állampolgárságért felelős miniszter.

Új fejezet jön a kanadai útlevél történetében

A hivatalos dokumentumban a nem férfiról nőre és nőről férfira való cseréje eddig is lehetséges volt, méghozzá indoklás nélkül, a kormány azonban e kezdeményezéssel szeretné szélesíteni a lehetőségek skáláját mindazok számára, akik nem érzik kényelmesen magukat a kétpólusú rendszerben.

Ugyanebbe az irányba mutat a miniszterelnök, Justin Trudeau által kezdeményezett C-16 elnevezésű, egyelőre még szavazásra váró törvényjavaslat, amely hasonló szellemben módosítaná a Kanadai Emberi Jogi Nyilatkozatot. Továbbá több más minisztérium is keresi a lehetőséget, hol és milyen formában tudnák segíteni egy harmadik, sem nem férfi, sem nem nő kategória megteremtését.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin