Lifestyle

„Először adni kell, és csak ezután jöhet a siker” – interjú a Why Not? Cafe tulajdonosával

Vercz Olivért és a Why Not? Cafe & Bart nem kell bemutatni, ráadásul a hely és Olivér személye szétválaszthatatlanok. Azt viszont kevésbé lehet tudni, Olivér hogy került kapcsolatba a vendéglátással, a meleg közösséggel, továbbá azt, hogyan vágott bele a Why Not? Cafe & Bar megnyitásába, azt követően pedig egy teljesen új projektbe.

 

why-not-08

 

Évekig egy telekommunikációs cégnél dolgoztál, majd 5 évvel ezelőtt vállalkozni kezdtél. Mi vezetett odáig, hogy kilépj a multi nyújtotta biztonságból?

Még 2004-ben a főiskola mellett dolgoztam pultosként a Capellában és az Alibiben, itt tetszett meg a vendéglátás. Tudom, hogy meglepő, de teljesen véletlenül kerültem meleg szórakozóhelyre – egy újsághirdetésre jelentkeztem. Két évig dolgoztam pultosként. Később az egyik legnagyobb telekommunikációs cégnél helyezkedtem el, ahol több év munka után, középvezetőként már nem volt sok kihívás, ki akartam törni onnan.

Budapest egyik legnépszerűbb melegbárjának a tulajdonosa vagy és a Why Not? Caféval együtt beloptad magad a budapesti melegek szívébe. Miért döntöttél úgy, hogy melegbárt nyitsz Budapesten?

Ahogy az előbb is említettem, a telekommunikációs cégtől mindenképpen el akartam jönni és saját vállalkozásba kezdeni. 2011-ben jött egy lehetőség, és összeálltam Lolával, hogy közösen együttműködve nyissunk egy melegbárt. Lola személye természetesen nem volt kérdés számomra, hiszen ő ismert volt a vendéglátásban és kedvelt a melegek körében, én pedig hitelt vettem fel, hogy bele tudjunk kezdeni az együttműködésbe. Gyorsan elkezdtük az ötletelést, és szépen összeállt minden. Mondjuk a névválasztás nem volt egyszerű feladat, még a „fekete lyuk” is szóba került, de végül a Why Not? lett a befutó.

Az elmúlt 5 év, gondolom, rengeteg tapasztalatot és élményt adott neked. Mi volt a legérdekesebb sztorid a Why Not?-ban?

Az elején sokszor meglepődtem dolgokon: például kéznyomokon a mosdó plafonján, berúgott kollégákon – igaz, én sem panaszkodhatok ezen a téren, mert hogyan is lennék hiteles személy, ha nem iszom a vendéggel együtt? Olyan ez, mint egy kövér edző. (nevet)

A Why Not? Cafe többször megújult, látszik, hogy folyamatosan foglalkoztok a bárral, és igazi családi vállalkozásként kezelitek. Vannak terveid a jövőre nézve?

Úgy gondolom, hogy először adni kell, és csak ezután jöhet a siker. Ez nálunk a folyamatos megújulásban is megnyilvánul. Sosem terveztem előre, az ötletek mindig csak úgy kipattannak a fejemből. Ilyenkor hívom apumat és anyumat, hogy megint lenne egy kis munka, és szétbombázzuk a helyet, hogy valami újabbat hozzunk ki belőle.

Most egy újabb nagy projektbe kezdtél, és egy étterem üzemeltetését vetted át. Mesélnél nekünk egy kicsit erről?

Már régóta terveztem, hogy éttermet nyitok, azonban nem volt eddig olyan vendéglátóegység, amilyet szerettem volna. Most viszont úgy gondolom, hogy sikerült megtalálni az ideális helyszínt. Bár az étterem kialakítása nem olyan, mint ami a terveimben szerepelt, de óriási előnye, hogy közel van a Why Not?-hoz. Sok vendégünk kérdezi nap mint nap, hogy hol tudnának ebédelni vagy vacsorázni, erre nyújt mostantól megoldást a Gastro Bistro.
Ha az étlapot nézzük, akkor lesznek gyorsételek, tapasok, és picit a mai „divatos” mindenféle allergénmentes fitneszételek is helyet kapnak majd a kínálatban.

Úgy tudom, hogy a Gastro Bistro melegbarát hely lesz. Szerinted mennyire fontos ennek a kiemelése és miért?

Az éttermet teljes mértékben a törzsvendégeinknek hozom létre, az ő igényeik alapján tervezzük meg az étlapot, továbbá a helyet is eszerint alakítjuk ki. Úgy gondolom és az eddigi tapasztalataim is azt bizonyítják, hogy fontos szerepe van annak, hogy LMBTQ vendégeket várunk, nekik adunk otthont. Ez pedig az étterem logójában is meg fog jelenni.

Ha már a témánál járunk, akkor kíváncsi lennék rá, hogy te, aki szerves része vagy a magyar meleg életnek, de mégis valahol kívülről szemléled az LMBTQ emberek életét, mit gondolsz arról, hogy milyen ma Magyarországon a melegek helyzete?

Teljes mértékben nem látok bele, politizálni pedig nem szoktam. Helyette inkább megiszom egy jó pálinkát. (nevet)

 

Why Not? Café & Bar
Budapest, Belgrád rakpart 3-4.
Facebook-oldal
Honlap

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin