Hírek

Elnézést kér a Lipóti Pékség a franchise parter homofób akciójáért

November 17-én írta meg a Melegedő blog, majd a Facebookon is terjedt az alábbi fotó, miszerint a budapesti Szent János Kórház villamosmegállójában található Lipóti Pékség üzletében egy nyíltan homofób aláírásgyűjtő felhívás jelent meg.

Fotó: amelegedo.blog.hu

 

Mint kiderült, a felhívás a franchise partner egyéni akciója, amitől elhatárolódik a Lipóti Pékség, és elnézést kér a történtekért. A cég kifejezetten gyorsan és európai módon reagált egy korrekt, határozott közlemény formájában.

HIVATALOS KÖZLEMÉNY

A 2016. november 17-én, Facebookon megjelent, Budapest, Szilágyi Erzsébet fasoron található mintaboltunkban kihelyezésre került, aláírásgyűjtésre való felszólítással kapcsolatban az alábbi hivatalos közleményt adjuk ki.

Mi, mint franchise átadó a szóban forgó felhívás Lipóti Pékség mintaboltban történő kihelyezéséről nem tudtunk, és nem is járultunk hozzá. A felhívás tartalmát magunk is bejelentés alapján ismertük meg. Az aláírásra való felszólítás dolgozói kezdeményezés volt, amint az tudomásunkra jutott, mind szóban, mind írásban felszólítottuk a mintabolt tulajdonosát, partnerünket, hogy távolítsa el a felhívást a mintabolt kirakatából.

Ezúton szeretnénk elnézést kéri mindazoktól, akiket a szóban forgó felhívás valamilyen módon megsértett, annak ellenére, hogy a felhívás kihelyezéséről mi, mint központ nem tudtunk.

A mi szakmánk a minőségi élelmiszerkészítés, állásfoglalásunkat kizárólag ezzel kapcsolatban nyilvánítjuk ki, mással kapcsolatban nem, mert egyéb témában nem tartjuk magunkat illetékesnek.

 

A fotón szereplő felhívás egyébként ugyanaz, amit egy országgyűlési képviselő és egyházi személyek is támogatnak. A kezdeményezés uniós szinten határozná meg a család fogalmát. Némi zavart mindenképp érzünk az erőben, hiszen korábban épp olyan kampány futott menekültügyben itthon, hogy külföldről ne mondják meg, Magyaroszágon milyen szabályozás legyen érvényben. A jelek szerint azonban vannak, akik ezzel egyidőben szívesen beleszólnának a külföldiek életébe.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin