Kultúra

Éhség – Merészen nyúl a melegség kérdéséhez egy új könyv

Ép testben ép lélek – tartja a mondás, csakhogy Szerényi Szabolcs történeteiben sem a lélek, sem a test nem marad ép, sőt, olykor egyik betegsége okozza a másik halálát. Az Éhség címet viselő, a 88. Ünnepi Könyvhéten bemutatott novelláskötet az elmúlt évek egyik legfelkavaróbb szerzői debütálása. A civilben újságíróként, a reklámmal és médiával foglalkozó Kreatív magazin főszerkesztő-helyetteseként dolgozó Szerényi a karaktereit és az olvasót sem kíméli.

 

 

Ahogy a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) által kiadott kötet szlogenje is utal rá: az Éhség nem egy könnyed nyári olvasmány. Van benne rejtély, izgalom, félelem és meghökkentés, erotika és erőszak, de pont úgy adagolva, hogy Szerényi könyve nem válik öncélúan felkavaróvá, ízig-vérig szépirodalom marad, csak épp a kevésbé finomkodó fajtából.

Egy olyan világban játszódnak ezek a történetek, ahol egy fiútestbe született lány mellimplantátumot ültet be, hogy végre igazi nőnek érezze magát, azonban a valóság kegyetlen közbeszól; ahol a nyugalmazott vasutas uszonyokat növeszt, mert már csak a halak világában érzi jól magát. Ahol a felső tízezer éhsége a földi javak iránt olyan mérhetetlenné nőtt, hogy szó szoros értelmében felfalják azokat, akik a társadalom alsóbb szintjein ragadtak… Különös történetek egy különös világból – ám semmivel sem őrültebbek a valóságnál, amely ihlette őket.

Az eredetileg ismert irodalmi lapokban – Tiszatáj Online, Kalligram, Műút, KulTer – megjelent szövegeket a könyvheti bemutatókon a kritikusok Bret Easton Ellis és Michel Houellebecq írásaival állították párhuzamba, kiemelve, hogy a szerző történeteiben keresi az extrém határhelyzeteket és ütközéspontokat, egyúttal a fogyasztói társadalom diszfunkcióival szemben is finom kritikát fogalmaz meg, néhol pedig a reklámosok kifelé zárt világába enged betekintést.

A könyv fülszövegét jegyző Nemes Z. Márió költő, esztéta így fogalmazott a kötetről: „Korog az agyunk, ha Szerényi Szabolcs szövegeit olvassuk. A test és lélek homályos kategóriák, egyetlen hatalmas bendő leszünk, mindenünk a vágy. Mert az éhség az új vallás. A kisprózák steril és embertelen világát felrobbantja az abszurd vágy, melyet a túlfogyasztás mámora hajt. Szerényi látványkonyhája kellemetlen attrakció, hiszen a konzumgépek megvadulnak, szétélveznek és végül önmagukat is feltálalják. Szegény agyunk mégis habzsol tovább, mert egyetlen kincsünk az éhség.”

 

A szerzőről

 

Szerényi Szabolcs 1986-ban született Nyíregyházán, majd az ugyancsak nyírségi Újfehértón nőtt fel. Tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte marketing és marketingkommunikáció szakirányon. Budapesten él, a reklámmal és médiával foglalkozó Kreatív magazin főszerkesztő-helyettese. 2015 óta jelennek meg versei és novellái irodalmi lapokban. A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) alkotói pályázatának második helyezettje próza kategóriában. Szabadidejében forgatókönyvírással, fotózással és plakáttervezéssel is foglalkozik. Állandó szerzőtársa Artúr, a szálkásszőrű tacskó. Az Éhség az első kötete.

 

Részlet a kötetből
„A sálas férfi a korlátnak támaszkodva szivarra gyújtott, a park sötétjébe vesző fákat figyelte. Kifújta a füstöt, majd megszólalt szokásos, tört angolján.
– Van, aki szentségként veszi magához. Mint Krisztus testét. Mások életerőt remélnek tőle. Védelmet betegségektől. Azt hiszik, amit megesznek, azt legyőzték. De ők vannak kevesebben.
– Hát a többiek? – kérdeztem vissza.
– Az ínyencek, a gourmet-k – felelte, s beleszívott a szivarba.
– Miért emberek? – néztem fel rá.
– Ma már nem az a kérdés, hogy van-e mit enni. A legfontosabb, hogy mit vágyunk enni.
Talán azt hitte, nem értem, vagy csak biztosra akart menni, folytatta volna, de megszakítottam.
– Vagyis az éhség az új vallás, az éttermek a templomok, a hús a szentség. De mi köze maguknak ehhez?
– Mi adjuk az áldozati kenyeret. Egy vacsora Párizsban ezer euró, Japánban egy szebb tonhal egymillió jen. De mi van, ha nincs feljebb? Ha nem lehet több Michelin-csillagot osztani? Mindig kell új, jobb, különlegesebb. Itt kezdődik a mi üzletünk.”

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin