Hírek

Döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága az orosz melegpropaganda ellenes törvénnyel kapcsolatban

Orosz melegjogi aktivisták adtak be keresetet a törvény ellen, a strasbourgi bíróság nekik adott igazat.

Elmarasztalta Oroszországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely kedden kimondta, hogy több ponton is jogsértő a „homoszexuális propagandát” tiltó, sokak által bírált orosz törvény.

A bírói testület keddi döntése szerint az orosz hatóságok a jogszabállyal megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról, illetve a megkülönböztetés tilalmáról szóló cikkelyét.

Közleményében az EJEB hangsúlyozta: a szabályozás ugyan a kiskorúak védelmére hivatkozik, a korlátai azonban nincsenek világosan definiálva, így a rendelkezések alkalmazása önkényes, a törvény ráadásul diszkriminatív, és nem szolgál jogos közérdeket. Az ehhez hasonló szabályok csak erősítik az előítéleteket és a homofóbiát, ami pedig összeegyeztethetetlen a demokratikus társadalmak értékeivel – mutattak rá.

A 6:1 arányban elfogadott strasbourgi ítélet értelmében az orosz államnak a jogsértések miatt összesen 43 225 euró kártérítést és 5963 euró perköltséget kell kifizetnie a három felperesnek.

A panaszosok orosz melegjogi aktivisták, akik beadványukban kitértek arra, hogy a jogszabály nem pusztán közéleti tevékenységükre, hanem a mindennapjaikra is hatással van, annak értelmében például titkolniuk kell szexuális irányultságukat kiskorúak jelenlétében. Mint írták, nyilvánosan akár csak megemlíteni is tilos a homoszexualitást Oroszországban.

A „nem hagyományos szexuális kapcsolatok propagálását” tiltó törvény értelmében büntetik például, ha valaki kiskorú jelenlétében bármilyen módon a homoszexuális életmódot „népszerűsíti”. A gyerekek védelmére hivatkozó szabályozás megsértőire 15 napos börtönbüntetést és pénzbüntetést szabhatnak ki.

A törvényt 2013-as életbe lépése óta bírálják a nemzetközi jogvédő szervezetek, mondván, hogy a homoszexuálisok elleni erőszakcselekmények, a melegek körében pedig az öngyilkosságok elszaporodásához vezetett. A bírálók szerint különösen aggasztó a propaganda homályos definíciója, mely a melegek folyamatos üldözéséhez vezet.

Oroszországban 1993-ig bűncselekmény volt a homoszexualitást, 1999-ig pedig mentális betegségnek minősítették.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az Emberi Jogok Európai Egyezménye előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni, ha a panaszos már minden tagállami jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, de mégsem szolgáltattak számára igazságot. A keddi döntés még nem jogerős.

(MTI)

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin