Hírek

Donald Trump nem hajlandó nyilatkozni az egyenlő házasságról

Trump az elmúlt hetekben többféle nyilatkozatot is tett az azonos nemű párok kapcsolatát és az LMBT közösséget illetően, és természetesen ezek között érdekes ellentmondások állnak fenn.

Fotó: KENA BETANCUR/AFP/GETTY
Fotó: KENA BETANCUR/AFP/GETTY

Néhány héttel ezelőtt a konzervatív FOX csatornának azt mondta, hogy „komolyan fontolgatja” a házassági egyenlőség visszavonását, az amerikai evangélikus egyháznak nyilatkozva pedig kijelentette, hogy „megvédelmezi a hagyományos házasságot.” Később egy leszbikus újságírónőnek viszont azt mondta, hogy ha elnöknek választják, akkor „előremozdítja az LMBT jogokat.” 

Most pedig úgy döntött, hogy nem hajlandó nyilatkozni a témában. David Matrosko, a Daily Mail riportere elsősorban a házassági egyenlőségről kérdezte Trumpot, azonban csak a kövtekezőt kapta válaszul: „Már beszéltem arról, hogyan viszonyulunk hozzá, és nagyon-nagyon erőteljesen hangsúlyoztam is. És szerintem tudja, miről beszélek. És kész, ennyi, hányszor kell elmondanom egy kampány alatt?” 

„David, ez olyan, mintha végigkérdeznéd, mit gondolok 900 másik dologról. Már elmondtam vagy 150-szer. Nem azért vagyunk itt, hogy erről beszéljünk. Mindenki tudja, hogy érzek” – folytatta Trump, amikor Matrosko arra kérte, hogy mégis fejtse ki a véleményt.

Az amerikai milliomos momentán első helyen áll a republikánus elnökjelöltek között, ezért fontos lehet a jövőre nézve, hogy mit gondol a Legfelsőbb Bíróság tavaly júniusi döntéséről.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin