Lifestyle

A csapdába csalt hajóskapitány

Rigby kapitány esete magától értetődően lapjainkra kívánkozik, hiszen minden együtt van egy igazán érdekes történethez: egy drámai esemény, komikus figurák, dac, meleg méltóság, szex, némi kalamajka és váratlan fordulatok.

1690-ben egy erélyes életre ügyelő társaság alakult Londonban, melynek kitűzött céljai között szerepelt a küzdelem a feslett erkölcsök ellen. A kortársak szerint fontoskodó személyekből verbuvált társaság lelkesen vetette magát a munkába. Népes besúgóhálózatuk révén hatékonynak bizonyultak, volt olyan év, amikor 1363 pert indítottak különböző személyek ellen. Könnyen bajba kerülhettek miattuk akár írók is, de fő célpontjaiknak a bordélyok, a prostituáltak és a meleg férfiak számítottak.

 

 

Utóbbiaknak határozottan nem volt könnyű dolga a korban. Szodómia vádjával bármikor bíróság elé kerülhettek, ahol pénzbüntetésre, börtönre vagy akár halálra is ítélhették őket. Nem csoda, ha leginkább ott lehettek biztonságban, ahol legkevésbé voltak szem előtt: a zsiványtanyává züllött negyedekben. Az ilyen városrészekben számos olyan találkahelyként működő fogadó és kocsma üzemelt, amit kizárólag meleg férfiak látogattak. A molly house névű intézmények leghíresebb egységét Margaret Clap üzemeltette, akit csak Clap mamaként ismertek. Az erkölcsrendészek ugyanakkor nem válogattak az eszközökben: ha kiszemelt áldozatukat másként nem tudták lebuktatni, akkor csapdát állítottak neki.

Az első feljegyzett eset, amikor beépített ügynök segítségével csaltak lépre egy meleg férfit, 1698-ban a hadiflotta egyik kapitányához kötődik. A Dragon (Sárkány) nevű vitorláshajó kapitánya, Edward Rigby balszerencséjére a társaság látókörébe került. Amikor bíróság elé citálták, a köztiszteletben álló katonát felmentették a vádak alól. Ez persze nem szeghette kedvét az erkölcsök őrzőinek, és egy William Minton nevű hajósinas segítségével csapdát állítottak. Miután a bizalmába férkőzött, az inas elhívta egy fogadóba, ahol különszobát béreltek. A kapitány azt azonban nem tudta, hogy a szomszédos szobában egy parancsnoka, két tiszt, valamint a bíróság egyik alkalmazottja várja a megadott jelet. Amikor lekerültek a ruhák, és olyan szituációba kerültek a hajósinassal, amit már nem lehetett tagadni, Minton kiáltására a szenteskedő társaság tagjai elözönlötték a szobát. Rigby kapitányt bíróság elé állították és perének leirata nagyon részletesen taglalja, hogy pontosan mi történt abban a bizonyos különszobában. Szodómia vádjával elítélték, büntetésül ezer font pénzbírságot, három nap megszégyenítést nyilvános kalodában, és egy év börtönt szabtak ki.

Edward Rigby azonban nem véletlenül lett hajóskapitány. A tapasztalt katona megszökött a börtönből, és az ősellenség franciák szolgálatába állva a Toulouse hadihajó parancsnoka lett. Amikor később egy csatában az angolok a hajóval együtt őt is elfogták, az őt elítélők karmaiból Rigby másodjára is meglógott.

A kapitány esetéből számos szatirikus ballada született a korban, amelyben kigúnyolták a tárgyalásán történteket. Miután másodjára is megszökött, Edward Rigby végleg eltűnt nemcsak az angol hatóságok, de a történészek szeme elől is: további sorsa ismeretlen maradt.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin