Lifestyle

Csak egy apró kis vágás

Sokan félnek tőle, mert fájdalmasnak és kellemetlennek tartják, míg mások elképzelni sem tudnák az életüket ama kis bőrdarabbal – a körülmetélés megosztó téma, azonban azt is tudnunk kell, hogy nem mindig önkéntes döntés vagy hagyomány folytán szabadul meg valaki a fitymája egy részétől. A Belvárosi Orvosi Centrum segítségével most megismerkedhetünk ezzel az eljárással.

A körülmetélésnek – vagy latin néven circumcisiónak – általában két oka van: többnyire valamilyen vallási/kulturális szokás vagy pedig egészségügyi problémák állnak a hátterében. Az is előfordulhat azonban, hogy a férfiember azért dönt a “nyisszantás” mellett, hogy elébe menjen az esetleges fertőzéseknek, vagy egyszerűen esztétikai okokból válik meg fitymája egy részétől. Bármi is legyen a műtét indoka, érdemes komolyabban megismerkedni vele, mielőtt elvégeztetjük, vagy mielőtt teljesen elzárkózunk tőle.

A körülmetélés legismertebb oka természetesen a vallásban rejlik. Az ortodox zsidók között évezredek óta hagyomány minden fiú újszülöttön elvégezni azt nyolc napos korban. Rajtuk kívül az iszlám vallás is megköveteli a körülmetélés rítusát, mely a hívők részéről az odaadás és az engedelmesség megnyilvánulása. Érdemes tudni, hogy a több ezer éves vallási szabályoknak minden esetben volt valamilyen problémamegoldó alapja. Így van ez a körülmetélés tekintetében is. A sivatagi népek, főként a folyamatos vízhiány miatt, a korlátozott tisztálkodási lehetőségekből adódó gondokat, egészségügyi problémákat szerették volna kiküszöbölni a körülmetélés által. Elsődleges célja a női méhnyakrák megelőzése volt, ezt a célt szolgálták ezek a szabályok, melyek azután vallási értelemben véve kötelező érvényűek lettek.

Depositphotos_45304205_original

Egy másik eset, ha egészségügyi okból, leggyakrabban fitymaszűkület esetén végzik el a körülmetélést. A fitymaszűkület lehet született rendellenesség, de a későbbiek során is kialakulhat. Azt az állapotot nevezzük így, amikor a fityma egyáltalán nem vagy csupán részlegesen húzható hátra a makkról. Ez az állapot tisztálkodási gondokat eredményezhet, mivel nem teljesen hozzáférhető a makk, ami miatt akár gyulladás is kialakulhat. Ezt hivatott megelőzni a körülmetélés ilyen esetekben. Másik fontos hátulütője a szűk fitymának, hogy a nemi élet során gyakorta jelenthet kényelmetlenséget. Pontosan ezért a részleges fitymaszűkületek egy része akkor kerül felismerésre, amikor valaki eléri azt a kort, hogy nemi életet éljen. A körülmetélés ekkor sem késő, probléma esetén viszont feltétlenül el kell végezni.

A körülmetélés egy egyszerű beavatkozás: helyi érzéstelenítésben történik és körülbelül 1 órát vesz igénybe, amely magába foglalja az előkészületeket, az érzéstelenítést, majd a seb ellátását. A beavatkozást követően a páciensek gyakorlatilag azonnal hazamehetnek, azonban néhány előírást be kell tartaniuk. A seb tisztán tartása és a kötés cseréje kiemelkedően fontos, és természetesen a további problémák elkerülése érdekében néhány alkalommal vissza kell járni kontrollra a kezelőorvosunkhoz.

A teljes gyógyulás körülbelül 1 hónapot vesz igénybe. Amennyiben vérzést vagy a sebgyógyulással kapcsolatban bármilyen panaszt tapasztalunk, haladéktalanul jelentkezni kell orvosunknál. A Belvárosi Orvosi Centrumban szakértő kezekben tudhatjuk magunkat; urológiai szakrendelésükre be tudunk jelentkezni telefonon, de meg tudjuk adni adatainkat a weboldal bejelentkező panelén keresztül is.

Ha bármilyen urológiai problémát tapasztalunk, mielőbb forduljunk szakemberhez, hiszen az időben felismert fertőzések és egyéb betegségek a legtöbb esetben könnyen és egyszerűen gyógyíthatóak.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin