Hírek

Coming outolt a Prezi vezérigazgatója

Árvai Péter, a Prezi egyik társalapítója a magyar Forbes magazin februári számában megjelent interjúban beszélt először nyíltan melegségéről a magyar sajtóban. Közvetlen környezete előtt nem titkolózott, és a külföldi sajtóban is vállalta szexuális irányultságát, de hazai előbújására csak most került sor.

prezi

Amikor 2008-ban Somlai-Fischer Szabolccsal és Halácsy Péterrel elindították vállalkozásukat, Árvai akkor nekik is színt vallott. Saját bevallása szerint egy megbeszélésük végén nagy nehezen így szólt: “fontos, hogy tudjátok, hogy meleg vagyok.

Akkori döntéséről a következőket mesélte: „Azt gondoltam, hogy nem tudok olyan emberekkel céget alapítani, akik nem fogadnak el száz százalékban olyannak, amilyen vagyok. Nem tudtam elképzelni, hogy eljátsszak egy szerepet munkaidőben, meg egyet azon kívül. Képzeld el, hogy bejössz a munkába, és le kell venned a jegygyűrűd, és ha megkérdezik, mi volt a hétvégén, akkor meg nekiállsz hazudni valamit. A filozófiánk része, hogy érezd magad itt biztonságban, mutasd meg bátran, ki vagy valójában. Hogyan tudsz éjjel-nappal teljesíteni úgy, ha azon gondolkodsz, lehet, hogy nem fogadnának el az emberek? Ezt így nem lehet. Ha hiszel egy küldetésben, ha része vagy egy közösségnek, akkor nem titkolhatod el az egyik oldaladat, és ez nem csak a melegségről szól.

A nagy nyilvánosság elé eddig azért nem állt ki, mert nem akart ő lenni a „buzi CEO Magyarországon”, de mivel a cégnél is mindenkit önmaga felvállalására buzdítanak, úgy érezte, nem rejtőzködhet tovább. A Prezi emellett csatlakozott a 2013-ban indult Nyitottak vagyunk! kampányhoz: a programban részt vevő vállalatok kötelezik magukat, hogy alkalmazottaikat nem diszkriminálják szexuális orientációjuk, illetve vallási, politikai, etnikai stb. hovatartozásuk alapján, hanem egyéni teljesítményük alapján ítélik meg őket. Árvai amiatt is érezte időszerűnek az előbújást, hogy hitelesebben tudják képviselni ezeket az értékeket. 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin