Életmód

Chris Mears: „Életed minden pici részébe időt és erőfeszítést kell fektetned”

Némi rosszindulattal – vagy talán a realitás szemüvegét viselve, ha cinikusak szeretnénk lenni – gondolhatnánk azt, hogy Chris Mears leginkább azért lett világhírű a melegek körében, mert piszkosul jóképű, munkaruhája pedig jóindulattal sem takar sokat. Ám valójában a fiatal, csupán 24 éves sportoló mögött komoly teljesítmény áll. És nem csak az olimpiai éremről beszélünk. Napjaink egyik legfelkapottabb LMBTQ ikonjával élete sötét korszakáról, Instagram-táboráról és zenéjéről beszélgettünk.  

„A negyedik hely egy picit szívfájdalom” 

Mears a 17. FINA világbajnokságra érkezett Budapestre ugrópartnerével, Jack Laugherrel. Bár a két sportoló igen fiatal, Nagy-Britanniában hamar beírták magukat a történelemkönyvekbe – már ha azok szoktak írni műugrókról. Chris Mears és Jack Laugher párosa volt ugyanis az első, akik műugrásban olimpiai aranyérmet vihettek haza a szigetországnak 2016-ban. A srácok nagy reményekkel érkeztek Magyarországra is, ám érem nélkül távoztak, egy így is csodálatos negyedik hellyel.  

Chris Mears

Az ok egyszerű balszerencse: Chris júniusban hátsérülést szerzett, ami nagyban hátráltatta őket a megfelelő edzésben. „A felkészülés körülményei nem voltak a legjobbak, az ember pedig sokat pepecsel apróságokon” – meséli Mears. Nem játssza meg magát, vállalja, hogy fáj neki a kudarc: „A negyedik hely egy picit szívfájdalom, mert mindenképpen akartunk volna érmét szerezni a rendezvényen. Chris mellesleg elismerősen nyilatkozott a hazai indulókról, mikor a magyar sportolókról kérdeztük: „Most láthattam a magyar műugrókat és óriási potenciál van bennük. Érdekes lesz látni, mennyire messze tudnak jutni a jövőben. 

„Az élettapasztalataim életem minden részében segítenek” 

Szívfájdalom ide vagy oda, Mears-t nem kell félteni, hogy feladja. Ha valaki, akkor ő biztosan tudja, hogy minden után fel lehet állni. Bár csupán 24 éves, az élet nem kímélte. Sikertörténete pedig olyan, mint egy kicsit klisés, de tanulságos hollywoodi film. Édesanyját fiatalon, csupán három évesen vesztette el, apja új párja, Katy viszont szerencsére nem egy gonosz mostoha volt, sokkal inkább egy őrangyal, aki megalapozta a fiú sikereit. A folyton ugráló fiút Katy íratta be műugrónak, miután a tornászcsapatba nem vették fel. Az ötlet mellesleg onnan jött, hogy Mears megállás nélkül ugrált otthon. Kellemeset a hasznossal! 

Bár először nem tartották kiemelkedően tehetségesnek – újabb megszokott, modern népmesei szereplő: a gonosz edző –, Chris évekkel később mégis versenyeken bizonyíthatott. És nem is akármilyen megmérettetéseken: 2009-ben már a sydney-i Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra volt hivatalos, a rangos rendezvény viszont majdnem tragédiába torkollott. Egy edzésen Chris rosszul lett, az orvosok pedig hamarosan Epstein-Barr vírus okozta mirigylázat állapítottak meg nála, melynek nincs tünete, ám akár a lép megduzzadásával is együtt járhat. Ez a folyamat nála pedig pont a sportból fakadó merülések miatt gyorsult fel. A fiatal fiúnak leszakadt a lépe, gyomrában pedig két liter vér gyűlt össze – az orvosok csupán öt százaléknyi esélyt adtak arra, hogy életben marad. És itt még nem volt vége a megpróbáltatásoknak. Mikor Chris már lábadozott, egy nyolcórás roham után három napig kómába került. De a fiatal sportoló kitartott. Másfél év múlva pedig újra versenyzett. 

A megpróbáltatások sokat adtak életéhez. „Az élettapasztalataim életem minden részében segítenek. Őszintén szólva, nélkülük nem lennék az, aki ma vagyok – mondja, mikor arról kérdezzük, mennyire jelent számára ihletet a mögötte lévő, néhol igencsak keserű múlt a zenéje számára.  

„Nagyon keményen dolgozom zenészként” 

A zene amúgy is erősen kötődik betegségéhez. Miután a műtét után sokáig nem tudott mozogni, apja, Paul, vett neki egy gitárt. A gitárból szerelem lett, a szerelemből komoly álmok. Chris eldöntötte, hogy több ezres tömeg előtt akar játszani. Aztán a gitárt felváltotta a dj-pult, majd jött rengeteg gyakorlás és próbálkozás, Mears pedig ma már tömegek előtt játszik, és büszkén nevezheti magát dj-nek, producernek és dalszerzőnek egyaránt. „Szerencsés vagyok, hogy olyan nagyszerű csapat vesz körül, akiknek bízom a tanácsaiban – mondja, mikor zenei karrierjéről kérdezzük. – Nagyon keményen dolgozom zenészként, a pihenőm alatt pedig Los Angelesbe utazom, hogy ott gyakoroljam kicsit a zenekészítést. 

Vagyis nincs megállás, se pihenés. Szerencsére Chris számára a zene nem munka, inkább egyfajta menekvés a mozgással, edzéssel és elvárásokkal teli mindennapokból. Éppen ezért nem is nagyon választja el egymástól a két tevékenységet: „A két dolog segíti egymást. A zenével kicsit el tudok szakadni a sporttól.  

„Sport nélkül nem lenne olyan testem, mint amilyen”

Úgy gondolom, hogy az emberek a fotóim és a sportteljesítményem miatt egyaránt követnek – mondja, mikor óvatosan azt kérdezzük, hogy nincs-e benne félelem, hogy rengeteg követője az Instagramon valójában nem őt, az embert, illetve az ember mögött álló teljesítményt követi. Hanem inkább a kockás hasát és a jóképű fiút. A kijelentés még naiv is lehetne, ám messziről sem az: „A kettő együtt jár. Sport nélkül nem lenne olyan testem, mint amilyen – persze ő is tisztában van vele, hogy fizikuma igenis játszik némi szerepet sikerében. 

„Az LMBTQ közösség igazán a szívébe zárt” 

Ahogy minden bizonnyal szerepet játszik abban is, hogy Mears igen fontos meleg ikonná vált – holott ő maga nem meleg. Egy interjúban viccesen annyit mondott, hogy a szerephez elég volt elvállalnia egy fotózást. És ha a hideg tényeket nézzük, lehet, hogy igaza is volt. Mears számára elég volt néhány naptár, néhány címlap, és a tény, hogy támogatója az LMBTQ közösség elfogadásának. A szeretetet és támogatást, amit pedig a közösségnek ad, vissza is kapja: „Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy mind a sport-, mind a zenei pályámon ennyire támogatnak. Az LMBTQ közösség igazán a szívébe zárt és ezért nem lehetek elég hálás. 

„Mindent a sportba fektetek”

Szerintem minden az egyensúlyról szól” – mondja, amikor egyszerű életvezetési tanácsot kérünk olvasóinknak. Bár van olyan sportoló, aki hasonló kérdésre egy pohár reggeli citromlevelet ajánl – helló, Tom Daley! –, Chris kicsit komolyabban veszi a kérdést, és egy kicsit komolyabb választ is ad rá: „Életed minden pici részébe időt és erőfeszítést kell fektetned. Nyilvánvalóan én mindent a sportba fektetek, de van egy csodálatos családom, barátnőm és persze ott a zene. Valami, ami segít összpontosítani a mindennapokban. 

Igen, említette a barátnőjét is. Bocsi, srácok. De a tanácsát azért fogadjátok meg! 

 Kanicsár Ádám András

Previous post

Az amerikai állam drag queen csapat segítségével küzd a dohányzás ellen

Next post

Fotósorozat - Így zajlott az idei Sitges-i Maci Hét