Kultúra

  • Öröm és boldogság – Erdélyi magyar melegek életéről szóló darab a Spirit Színházban

      Magyarországon először láthatja a közönség Székely Csaba Öröm és boldogság című drámájának színpadi változatát. A szöveg érzékeny téma fanyar humorú feldolgozására vállalkozik: az erdélyi magyar melegek életéről szól. A Spirit Színház június 20-án mutatja be a darabot, többek közt Hegyi Barbara, Jerger Balázs és Jantyik Csaba főszereplésével, Czeizel Gábor…

  • Annyira szürkék a hétköznapjaim, amennyire izgalmasak a hétvégéim – Interjú Lady Dömperrel

    Péntek este 8 óra. Az Alterego ajtaja zárva, az utca kihalt, odalent még minden csendes. Csak az üvegpoharak koccanását lehet hallani, ahogy a pultos végigtörli és sorba rendezi őket. A tánctér vizes, nemrég mosták fel. A félhomályos térben üldögélve a lépcső tetejéről komótos lépésekre leszek figyelmes. Megérkezett Petróczi Zoltán, alias…

  • Rocketman – A magyar mozikban az Elton John életéről szóló film

    „Az életem igazi őrület. A mélypontok túlságosan mélyek voltak, a csúcsok pedig túlságosan magasak. Sajnos soha nem volt meg az egyensúly.”  A közelmúltban két olyan filmet is bemutattak, amik a popszakma, illetve tágabb értelemben a szórakoztatóipar egy-egy ikonikus alakjának életébe engednek bepillantást. A Bohém rapszódia akkora siker lett, hogy a…

  • Lady Dömpertől Marilyn Monroe-ig – Ízelítő a Humen Magazin júniusi számából

      Magától értetődő, hogy imádjuk az ikonikus, kortalan dívákat: Madonna, Kylie Minogue, Beyoncé, Lady Dömper. A pesti éjszaka nagyasszonya harminc éve van a pályán, és sziporkázó stílusának egyszerűen nem lehet ellenállni – erről bárki meggyőződhet hétvégente az Alterego Clubban. Lady Dömper életéről még nem készült mozifilm, egy másik kortalan ikonéról…

  • Toleranciát hirdetnek a plakátok – Végre Budapesten is

      Tolerancia. Neked mi jut elsőre eszedbe a szóról? Szerinted Magyarországon toleránsak az emberek? Fontosnak tartod egyáltalán, hogy foglalkozz a témakörrel? Mirko Ilić bosnyák származású tervezőgrafikus művész életbevágóan fontosnak gondolta, ezért felkért 24 grafikust, hogy készítsenek plakátot a témakörben. Azóta a világ legtöbb országából készítettek már anyagot, ezekből most 100…

  • A babakocsit toló családapának kell elmennie a Pride-ra – Interjú Kajdi Csabával

    Kajdi Csabát csak teátrális jelzőkkel lehet leírni, mert ő maga is olyan, mint egy komédia. Nevetni kell vele és (mivel öniróniának sincs híján) olykor rajta is. A beszélgetésünket megelőző sminkeléssel és frizuraigazítással összekötött fotózás alatt olyan, mint egy gyerek. Nevet, incselkedik a fodrásszal, és hintalovon játszik. Aztán amikor leülünk, hogy…

  • Meleg apák a főszereplői a legújabb rajzfilmsorozatnak

      Sokak szemében merésznek számító 13 részes animációs sorozatot indít a Hulu: A legbátrabb lovag (Bravest Knight) főszereplője ugyanis egy szivárványcsalád: az egykori paraszt Sir Cedric és férje, Andrew herceg, akik együtt nevelik örökbefogadott lányukat, a 10 esztendős Niát. A produkció Daniel Errico 2014-es könyvén, A valaha élt legbátrabb lovag…

  • Harc a látszat-értékek ellen – Nemek és etnikumok terei a magyar filmben

      Győri Zsolt és Kalmár György hiánypótló kötetet jelentettek meg 2018-ban a Debreceni Egyetemi Kiadó gondozásában, a ZOOM könyvek részeként. Külön örömömre szolgál, hogy a Debreceni Egyetem munkatársai a magyar és kelet-európai filmeket vizsgálják kutatásaikban. Lelkes filmrajongóként és filmes Facebook-oldal szerkesztőként a Marvel univerzumok és popcornfilmek világától elszakadva pedig különösen…

  • Betűtészta – Hontalanul Budapesten

    Néhány hónapja szinte észrevétlenül jelent meg egy igazán különleges kötet, amelynek a meleg közösség szempontjából is van némi relevanciája. Ralph Brewster Hontalanul Budapesten című visszaemlékezése most először jelent meg magyarul teljes egészében, egyediségét pedig az adja, hogy valószínűleg ez az egyetlen személyes jellegű beszámoló a II. világháborúról, amely ilyen tág…

  • Izgass fel! – Thriller-musical a Hatszín Teátrumban

    Az Izgass fel! című darab egy kegyelmi tárgyalásnak, egy bűnténynek és egy szerelemnek a szuperizgalmas zenés története – egy igazi kult-musical születésének lehetünk tanúi a Hatszín Teátrumban. Két kiemelkedően intelligens, 19 éves korára három nyelven beszélő, egyetemi diplomákkal rendelkező kölyök elhiszi magáról, hogy oly mértékben különleges emberei a világnak, hogy…

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin