Hírek

  • Harmincezren vettek részt az idei Budapest Pride-on

      Történelmi jelentőségű az idei Budapest Pride felvonulás, ugyanis minden eddiginél többen, harmincezren vettek részt rajta. A felvonulás egyben az egy hónapos Budapest Pride Fesztivál záróeseménye volt, és ahogy a szervezők írják, mindez egyértelmű jele annak, hogy Magyarország nem kér a kormány kirekesztő politikájából. “Az elmúlt heteket, hónapokat meghatározta a…

  • 10 éve itt vagyunk és itt leszünk

      Sosem gondoltam volna, hogy egyszer a magyar LMBTQ emberek a gyűlöletpropaganda célkeresztjébe kerülnek. Vagy hogy a Humen Magazin és a Humen Online működése ennek következtében kerül majd veszélybe. A koronavírus-járvány miatt lelkileg, mentálisan és gazdaságilag amúgy is kimerült társadalom tagjaiként azzal kellett szembesülnünk, hogy mesterségesen gyártott ellenségek lettünk, akik…

  • A magyar zászló és a szivárványzászló együtt világított a Képviselői Irodaházon

      Június 23-án éjjel a magyar zászlóval és a szivárványzászlóval világították ki a Képviselői Irodaházat, hogy olyan üzenetet küldjenek a magyar kormánynak, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezzel arra emlékeztetnek, hogy az LMBTQ emberek is részei a magyar társadalomnak, és ugyanazokat a jogokat érdemlik, mint minden más állampolgár, írja…

  • Átnevezhetik a James Webb űrteleszkópot a névadó homofób múltja miatt

      Ha minden jól megy, több évnyi kényszerű csúszás után idén végre megkezdheti munkáját a világ legmodernebb űrteleszkópja. A Hubble utódjának szánt szerkezetet még a fejlesztés korai szakaszában, 2002-ben nevezték el a NASA második igazgatójáról, James Webbről. Ez az egyoldalú döntés sokakat meglepett, mivel a NASA teleszkópjait általában tudósokról nevezik…

  • Hangosan szidta a melegeket, leszállították a nőt a repülőről

    Tapsviharban törtek ki egy texasi járat utasai, miután eltávolítottak a fedélzetről egy nőt, aki a „Disney-t megrontó buzikról” kezdett üvöltözni – gyerekek jelenlétében.   Dallas Woman and her kids Dragged off of Airplane departing DFW after homophobic rant and attacking passengers pic.twitter.com/mUNCspvc95 — Dallas Texas TV (@DallasTexasTV) July 20, 2021…

  • Nemzetbiztonsági fenyegetés a melegek ábrázolása a médiában

      A hongkongi éves könyvvásáron sikerült meredeket állítania egy helyi városvezetőnek. Egy Peking-párti politikus, Junius Ho egy szappanopera kapcsán fakadt ki, amelyben melegek a főszereplők. A Hong Kong Free Press (HKFP) beszámolója szerint Ho „cukormázas marihuánának” nevezte Ossan’s Love című sorozatot, amely szerinte a „gyermektelen családokat” népszerűsíti, ráadásul szerinte megsérti…

  • A Corvinus közel száz oktatója ítélte el közös nyilatkozatban a homofób propagandatörvényt

    A Budapesti Corvinus Egyetem 85 oktatója írta alá azt a nyilatkozatot, amely elítéli a magyar országgyűlés által júniusban elfogadott homofób propagandatörvényt, hangsúlyozva, hogy „ezután is szívesen fogadunk egyetemünkön minden hallgatót, oktatót és munkatársat, szexuális irányultságától és nemi identitásától függetlenül”. „Kinyilvánítjuk elkötelezettségünket a tolerancia és a befogadás értékei mellett, és szolidaritást…

  • Lebukott Grindren, lemondott tisztségéről egy befolyásos katolikus pap

    Lemondott az Amerikai Katolikus Püspöki Konferencia (USCCB) egyik vezető tisztségviselője, miután egy vizsgálat fényt derített rá, hogy rendszeresen használja a Grindr meleg randiapplikációt és melegbárokat látogat. A szervezet Jeffrey Burrill lemondását kedden jelentette be „a média várhatóan helytelen viselkedést feltételező beszámolói” miatt.     Az USCCB közölte, hogy főtitkáruk azért mondott…

  • Nem hallgatunk – Négy emberi jogi aktivista a homofób törvény jövőjéről

    Az egész közösséget, sőt, mondhatni egész Európát sokként érte a magyar homofób törvény, melynek célja, hogy elhallgattassa a magyar LMBTQ embereket, súlyosan veszélyeztetve a fiatalkorúak lelki egészségét, a sajtószabadságot és magát a demokráciát. De a magyar LMBTQ közösség nem hallgat, és olyan támogatással találkozott az elmúlt hetekben, mint még soha.…

  • Orbán homofób népszavazással terel a megfigyelési botrányról

    Miközben a magyar kormány egyre mélyebbre süllyed a megfigyelési botrányban (a Telex ezzel kapcsolatos magyarázó videója cikkünk végén található), Orbán Viktor rövid Facebook-videóban jelentette be, hogy úgynevezett gyermekvédelmi népszavazást kezdeményeznek, mivel az elmúlt hetekben idehaza és külföldön egyaránt számos kritika érte őket az elfogadott homofób propagandatörvény miatt. A miniszterelnök szerint…

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin