Hírek

  • Folytatást kap a Love, Victor sorozat

    A Love, Victor visszatér, hogy még több imádnivaló gimis romantikát és drámát hozzon az életünkbe! A Hulu ugyanis alig másfél hónappal a második évad premierje után bejelentette, hogy harmadik évadot is kap a sorozat. A sorozat a 2018-as Kszi, Simon című sikerfilm eseményeit követi, de a fókuszban már a középiskolás…

  • Le akarják vetetni a szivárványzászlót a Humen irodájáról

    Az elmúlt hetekben Budapest utcáit járva egyre több helyen lehettünk figyelmesek a teraszokra és ablakokba kihelyezett szivárványzászlókra. Nemcsak nagykövetségek és polgármesteri hivatalok, de irodák bérlői és magánlakások lakói is így tettek, így köszöntve a Nemzetközi Pride Hónapot, a Budapest Pride Fesztivált, vagy épp így tiltakoztak a júniusban elfogadott homofób propagandatörvény…

  • Vettel szivárványos cipője miatt lenácizta Németországot Deutsch Tamás

      Miután a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton “elfogadhatatlannak, gyávának és félrevezetőnek” nevezte a magyar országgyűlés által júniusban elfogadott homofób propagandatörvényt, a Forma-1 másik pilótája, Sebastian Vettel is kikelt ellene. Először csak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szivárványos cipőben érkezett a Hungaroringre, a sajtótájékoztatón azonban a négyszeres világbajnok már…

  • Tilos volt a csók a Kajmán-szigetek első pride felvonulásán

      A karibi térségben fekvő, alig hetvenezres Kajmán-szigeteken tegnap, augusztus 31-én tartották meg a szigetcsoport legelső pride felvonulását. A több száz fős menet élén az LMBTQ közösség jogai mellett kiállva Wayne Panton miniszterelnök vonult egy ellenzéki képviselő, Barbara Conolly, valamint Martyn Roper kormányzó társaságában. „Nagyon örülök, hogy támogat minket a…

  • 64 évig élt együtt a meleg pár, közös gyászszertartáson búcsúztatták őket

      Walter Sassman és Gerry Dagnin 1957-ben találkoztak egy szilveszteri partin. Szerelem volt első látásra, és elválaszthatatlanoknak bizonyultak, 64 évet töltöttek együtt. Megszenvedték a dél-afrikai apartheid rendszer homofóbiáját és a megaláztatásokat, mire bőven a hetvenes éveikben járva, 2010-ben végre hivatalosan is összeházasodhattak. Az országban a homoszexualitást egészen 1994-ig akár hét…

  • Betiltja az átnevelő terápiákat Új-Zéland

      Július 30-án benyújtották azt az új-zélandi törvényjavaslatot, amely alapján akár öt évig terjedő börtönbüntetést is kaphat az, aki úgynevezett átnevelő terápiát végez. A szexuális irányultság, a nemi identitás vagy a nemi kifejezés megváltoztatására irányuló kezeléseket régóta hatástalannak tartják a szakemberek. „A javasolt intézkedések célja, hogy véget vessenek az ilyen…

  • Ősszel jöhet a homofób, gyűlöletkeltő népszavazás

    Orbán Viktor július 21-én jelentette be, hogy a kormány népszavazást kezdeményez öt, szerintük a gyermekek védelmét szolgáló, valójában homo- és transzfób, gyűlöletkeltő kérdésben. A kérdések az alábbiak. 1. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozásokat tartsanak? 2. Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi…

  • Sebastian Vettel is kiakadt a homofób magyar propagandatörvény miatt

    Nem sokkal azután, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton „elfogadhatatlannak, gyávának és félrevezetőnek” nevezte a magyar országgyűlés által júniusban elfogadott homofób propagandatörvényt, a Forma-1 egy másik pilótája is kikelt ellene. Sebastian Vettel a hétvégi Magyar Nagydíja előtti sajtótájékoztatón kritizálta a jogszabályt, ami azért is nagy szó, mert ritkán történik meg,…

  • Coming outolt a lengyel olimpikon, miután ezüstérmet nyert

      Miután csapatával ezüstérmet nyert a négypárevezős versenyszámban – és ezzel megszerezték az első érmet hazájuknak idén -, a riporterek előtt a barátnőjének mondott köszönetet a lengyel Katarzyna Zillmann. Ezzel hivatalosan is coming outolt a sportoló, aki a Sportowe Fakty lapnak nyilatkozva elmondta, ő korábban sem csinált titkot az orientációjából,…

  • Lewis Hamilton a homofób propagandatörvényről posztolt a magyar nagydíj előtt

    Bár a tokiói olimpia mellett idén kisebb figyelmet kap, vasárnap rendezik a Forma-1 magyar nagydíját (Hungarian Grand Prix), amely előtt a hétszeres Forma-1 világbajnok Lewis Hamilton Instagram-storyban fejezte ki véleményét az országgyűlés által júniusban elfogadott homofób propagandatörvényről.     „A hétvégi nagydíj előtt szeretném kifejezni támogatásomat mindazok felé, akiket érint…

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin