Hírek

  • A második helyen végzett a lengyel induló a Mr Gay World 2020 versenyen

    A koronavírus-járvány az egészségügyi és utazási korlátosok miatt a nemzetközi rendezvényeket is megakasztotta, így a Mr Gay World versenyt is. Tavaly a döntőt meg se tartották, hanem az előző év második helyezettjét nevezték ki ideiglenesen az év győztesének, idén azonban bepótolták a megmérettetést. A tavalyi versenyt idén október 17-én virtuális…

  • Szijjártó megelégelte, hogy itthon LMBTQ aktivisták járkáltak be az óvodákba

      Közel félórás interjút adott Szijjártó Péter külügyminiszter az al-Dzsazíra hírtelevíziónak, ahol James Bays riporterrel beszélgetett. Az interjú során szóba került az orosz mintára készült homofób propagandatörvény, amit pályafutása elején a kormány először még pedofiltörvényként kezelt, majd a hazai és nemzetközi bírálatok láttán sietve átkeresztelte „gyermekvédelmi törvényre”. A törvénycsomag vitatott…

  • Megszülettek az N’Sync meleg énekesének ikrei

      Egy perces különbséggel megszülettek Lance Bass és férje, Michael Turchin ikrei, erről az énekes az Instagramon számolt be a gyerekek születési anyakönyvi kivonatával. A béranya segítségével világra jött ikrek – egy kisfiú és egy kislány – a Violet Betty és az Alexander James nevet kapták. Bass egy korábbi interjújában…

  • A homofób lengyel politikus kénytelen pénzzel támogatni a pride felvonulást

      Tomasz Pitucha, a kormányzó lengyel Jog és Igazságosság (PiS) politikusa 5000 złotyval, átszámítva közel 400 ezer forinttal támogatja Lublin városának pride felvonulását, amit október 23-án tartanak. A politikus persze nem önszántából teszi ezt – a bíróság kötelezte erre, és miután nem volt hajlandó fizetni, a végrehajtók bevasalták rajta az…

  • Az oroszok kétharmada elutasítja az azonos nemű kapcsolatok létét

      Több orosz ellenzi az azonos nemű kapcsolatok létezését, mint egy évtizeddel ezelőtt, derül ki egy friss felmérésből. A független Levada közvéleménykutató adatai szerint a megkérdezettek 69 százaléka nem ért egyet azzal az állítással, miszerint „a felnőtteknek közös beleegyezés esetén joguk van azonos nemű kapcsolatot létesíteni” – számol be róla…

  • A genderideológiától rettegők kiborultak egy lakásbiztosítás reklámjától

      Már csak a lakásbiztosítás szó hallatán is biztosan vannak olyanok, akik rögtön bealszanak, és nem valószínű, hogy lelkesednének bármilyen reklámja láttán. Pedig amit a John Lewis társaság lakásbiztosításának kisfilmje hatvan másodpercben összehoz, az egyszerre jópofa, bájos, vicces, és a legtöbben, akik voltak gyerekek és játszottak valaha is önfeledten, még…

  • Jake Gyllenhaalt megkérdezték, újra eljátszaná-e a Brokeback Mountain meleg karakterét

    Howard Sternnek adott interjút Jake Gyllenhaal, aki többek között mesélt a Brokeback Mountainben szerzett tapasztalatairól, és megosztotta gondolatait arról, vajon most is elkészülhetne-e a film úgy, hogy két heteroszexuális színész játszik meleg karaktereket? „A válasz valószínűleg az, hogy nem” – elmélkedett Gyllenhaal. „De ha a mából visszatekintek arra az időszakra,…

  • Több férfival is ágyban hempereg legújabb videóklipjében Troye Sivan

    Megjelent Troye Sivan legújabb videóklipje Angel Baby című kislemezéhez  – amit ő maga úgy jellemzett, mint „meglepő, dögös meleg balladát.” A queer popikon több emberrel is hempereg az ágyban, jóképű férfiakkal csókolózik, és egy igazi rosszfiú mögött motorra is pattan.     „A dal és a videó a szerelem, a…

  • Máris vizsgálják a cenzorok az orosz drag queenek műsorát

      A RuPaul’s Drag Race sikerén felbuzdulva egy orosz influencer, Násztya Ivlejeva maga is belevágott egy drag tehetségkutató verseny összehozásába. Helyi LMBTQ aktivsták szerint azonban a műsora valójában semmi másról nem szól, csupán az egykori Playboy-modellről. Ivlejeva az orosz Playboy címlapján is szerepelt, de igazából a közösségi médiában van elemében…

  • Daniel Craig: Imádom a melegbárokat!

    Daniel Craig, a James Bondot már több filmben is alakító színész vendégeskedett nemrég Bruce Bozzi podcastjében, ahol a házigazdának mesélt a meleg éjszakai élettel kapcsolatos tapasztalatairól, és arról, hogy ma már jobban szeret melegbárokba járni, mint „hetero bárokba”, mert egyszerűen elege van abból az energiából, amit azokból áradn. „Amióta az…

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin