Hírek

  • Szingapúr egyelőre nem tiltja be az OnlyFanst

    Szingapúrban azután került reflektorfénybe az OnlyFans, hogy letartóztatták az egyik helyi tartalomgyártót. Titus Low esete bejárta a helyi médiát, és már kormányzati szinten is foglalkoznak a kérdéssel.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   TITUS LOW (@titusslow) által megosztott bejegyzés   A korhatáros tartalmak egyik kedvelt platformja azért problémás, mert…

  • Először fogadhatott örökbe gyermeket azonos nemű pár Tajvanon

      Tajvanon azonos nemű házaspár első alkalommal fogadhatott örökbe olyan gyermeket, aki egyiküknek sem vér szerinti rokona. Ezt csak úgy tudták elérni, hogy a bíróságon támadták meg a helyi jogszabályokat, számol be róla a Guardian. A sajtó élénk érdeklődése közepette a házaspár, Wang Chen-wei és Chen Chun-ju a kislányuk társaságában…

  • Ha meleg volt a pap 12 éves áldozata, élvezhette az erőszakot az egyház szerint

      A lengyel katolikus egyház arra kéri a bíróságot, állapítsa meg egy pap kiskorú áldozatának orientációját, és hogy „örömét lelte-e az intim kapcsolatban”. Attól függetlenül kíváncsiak erre az egyházi elöljárók, hogy az áldozat mindössze 12 éves volt, amikor a visszaélések kezdődtek. Janusz Szymik tavaly indított polgári pert a Bielsko-Żywiec Egyházmegye…

  • Elismerte tettét az 1988-ban meggyilkolt meleg egyetemista gyilkosa

      Az amerikai Scott Johnson 1986-ban költözött Ausztráliába, ahol jogilag már létezett egyfajta élettársi kapcsolat az azonos nemű párok számára. A homofóbia azonban tombolt, csak 1984-ben dekriminalizálták a homoszexualitást Új-Dél-Wales államban. A melegek másodrendű állampolgároknak számítottak, bandák vadásztak rájuk, akik tudták, a rendőröket nem érdeklik a gyűlölet-bűncselekmények, a melegek pedig…

  • Kiborult a homofób szervezet, amiért a randiapp melegeknek is hirdet

      2022-ben azért nem kellene annyira rácsodálkozni arra, hogy mindenre is létezik már app, ahogy arra sem, hogy a randiappokat bizony LMBTQ emberek is használják. A specifikus meleg és leszbikus randiappokon túl a legnagyobbakon, például a Tinderen is régóta beállítható, hogy milyen nemű párt keresünk. Úgy látszik, mindez a meglepetés…

  • A Superman-képregények írója megleckézteti a homofób trollokat

      Tom Taylor, a Superman-képregények legújabb darabjának írója rengeteg gyűlölködő üzenetet kapott azért, amiért a Superman: Son of Kal-El című folytatásban biszeuxuálisként ábrázolja Clark Kent és Lois Lane szupererős fiát, Jont. Ez persze nem vette el a kedvét a folytatástól, sőt úgy döntött, hogy a legjobb formáját választja annak, hogy…

  • Budapest Pride: A miniszterelnök szándékosan próbálja megtéveszteni a választókat

      Reagált a Budapest Pride a miniszterelnök ma reggeli rádióinterjújára. Mint ahogy a szervezet közelményében írja, Orbán Viktor szándékos félrevezetéssel próbálja összemosni a gyermekbántalmazást a meleg és leszbikus emberekkel. Szerintük valójában az a kormány a gyermekbántalmazó, amelyik az elmúlt években számtalan gyerek testi, lelki és érzelmi egészségét sem szégyellte feláldozni…

  • Orbán Viktor a pedofíliával kötötte össze a homoszexualitást

    Több hetes kihagyás után péntek reggel ismét a Kossuth Rádió vendége volt Orbán Viktor. Az interjúban több téma is előkerült, zárásul a kormány által gyermekvédelminek nevezett, valójában gyűlöletkeltő, a szexuális és nemi kisebbségeket kiközösítő törvény is, amelyről az országgyűlési választással egy időben, április harmadikán lesz népszavazás. „Régi sorosista, ha őt hallják,…

  • Kitiltotta az iskolákból az LMBTQ-témák oktatását a lengyel parlament

    A lengyel parlament olyan törvényt fogadott el, amely lényegében megtiltja az LMBTQ-témák iskolai oktatását. Január 13-án, csütörtökön délután fogadták el az oktatási reformot, miután egy nappal korábban a Szejm (a lengyel parlament alsóháza) megvitatta azt. A Przemysław Czarnek oktatási miniszterről „Lex Czarneknek”, vagy „Czarnek-törvénynek” elnevezett jogszabály hasonlatos azokhoz az „LMBT-propaganda”…

  • Túl szexi volt a BBC nézőinek szilveszterkor Olly Alexander

      Hogy mit sugároz a BBC? “- Kamarazenét, reggeli könyörgést, déli imádságot, esti imádságot, híreket és beszélgetéseket. – És nem adnak semmi vidámabbat? – Ugyan, dehogy, nem szórakoztatni akarnak!” A Csengetett, Mylord sorozat egyik 1927-ben játszódó epizódjában ezzel a párbeszéddel tárgyalja meg Ivy és Henry a BBC rádiós műsorkínálatát, és…

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin