Hírek

Budapest Bears Weekend – „Ez egyáltalán nem egy zárt közeg”

Augusztus 28-30. között immár hetedik alkalommal rendezik meg Magyarországon a Bears Weekendet, ahol tematikus bulik sorozata várja az érdeklődőket, továbbá idén is megválasztják Mr. Bear Hungaryt, aki egy éven keresztül lehet a megtisztelő cím büszke tulajdonosa. A hétvége rendezőjével, Váczi Zoltánnal a rendezvénysorozat kezdeteiről, a régi internetes közeg furcsaságairól és a maci világról beszélgettünk – és persze azt is kiderítettük, hogy mitől is szép egy igazi maci.

Magyarországon mekkora kultúrája van ennek?

Ez a hetedik rendezvényünk, de ettől függetlenül nem tudom, mekkora kultúrája van. Van körülbelül 200-300 ember, aki eljár ezekre a bulikra, ami már egy elég jó szám. Vannak macibulik, például egy, amit én csinálok, és van még néhány, például minden hónap utolsó szombatján a Magnumban. Egy ilyen bulira 100-120 embert össze lehet szedni.

Miért van ez a weekend?

Bízom benne, hogy egyszer lesz egy összetartás a meleg és a maci közösségben.

Fotó: Sáfár Krisztián

Ez lenne a cél?

Nem is tudom, ez inkább hobbi számomra. Valamikor a 2000-es évek elején voltam Bécsben egy macis hétvégén, ott sokáig életben is volt a rendezvény, bár mostanában nem tartják meg. Aztán 2005 környékén, mikor először Londonban voltam, láttam ilyen klubot. Megtetszett ez az egész, és kitaláltuk, hogy szervezzünk itt is meg egy olyan rendezvényt, amilyet Bécsben láttunk. Volt egy internetes program, az irc, ha valakinek még esetleg mond valamit. Ez egy meleg weboldalnak volt az ismerkedős fóruma, azon belül volt egy Medvebarlang, amit később MedveKlub-nak neveztek. Ott, online kezdtünk el szerveződni. Kakaózásokkal kezdődött. Szó szerint kakaót meg kávét ittunk és beszélgettünk. Elég vicces volt. Még érdekes volt számomra, hogy leülsz egy társaságba, és nem azt mondod, hogy Zoli, Péter, Balázs, hanem mittudomén, ilyen Mackó, olyan Mackó. (nevet) Idegen volt, de érdekes.

Aztán egyszer felvetettem, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy medvebulit. Akkor már működött a CoXx, ott kezdtük el, az pár évig ment, majd megszűnt. Aztán 2009-ban hazajöttem, addig kint voltam Londonban. Akkor kezdtem az Actionben. De én kitartóan csinálom. De ez tényleg csak egy hobbi és nem adom fel,  hogy ebből lesz egy nagy valami. (nevet)

Tudnál nekünk beszélni bővebben az idei programokról?

Az Action barban kezdünk pénteken egy cruising partyval, ahol Dj Perfecto fog zenélni. Lesz egy fellépő is, és ott fogunk megismerkedni a Mr. Bear Hungary jelöltjeivel, illetve itt már lezajlik egy szavazás is. Tudni kell, hogy csak a vendégek szavaznak, a megszokottól eltérően idén nem lesz online szavazás, mivel volt, aki visszaélt vele. Ilyenkor mindig szokott lenni welcome drink is és sörakció.

Szombaton a Magnumban délutáni program lesz, „Pizza a pultban, medvék a gőzben” címmel. Semmi különös, kis lazítás. Szombat este pedig a volt Madrid helyén megválasztjuk Mr. Bear Hungaryt, kihirdetjük a győztest, aztán buli hajnalig két dj-vel, GypsyRobottal és dj Bruinnal. Ezen felül a mozi lounge-ban macis filmeket is vetítünk.

Vasárnap a Why Not Café & Barban pedig lesz karaoke, akciós italkínálat és persze néhány finom falat.

bearsweekend_01

Dj GypsyRobot, Zoltán és Dj Bruin

Egy maciszépségversenyen miket néz a közönség? Mitől szép egy maci?

Ami a legfontosabb, az a férfiasság. Az nagyon kell, hogy domináljon. Nyilván vannak le nem írt kritériumok is. Legyen nagy, ne legyen nagyon vékony, legyen szőrös, legyen lehetőleg izmos, szakállas. De viszonylag nyitottan zajlott minden évben a verseny, volt nagyon vékony indulónk is. Senkit nem utasítottunk el. Az előző két évben tényleg olyan nyerte, aki igazán macis volt. Maciban is van nagyon sokféle. Van izmos és van chaser, aki a legkisebb és superchubby, aki a legnagyobb.

Tehát itt is van egy kifejlett kultúrkör…

Persze, van egy ilyen szeparáció, de sok minden belefér tulajdonképpen. Nyitott a dolog, alapvetően egy buli, nem kell komolyan venni. Nyilván nem jár vele utólagos karrier.

Szóval Mr. Bear Hungary nem fog turnézni az országban?

Nem, Mr. Bear Hungary nem fog turnézni az országban. (nevet) Egyébként már kétszer is meghívták Bécsbe a nyertesünket.

Említetted Bécset. Külföldön mennyire mennek ezek a hétvégék? 

Nagy Mr. Bear választás van idén is Bécsben, a PitBull Party keretében. Van Írországban, ott például egy magyar fiú is indult az idén. De van Németországban, Hollandiában, az USA-ban millió, de Lengyelországban, sőt Törökországban is. Valahol viszont érdekes, hogy nincs, például Angliában.

Egyszer Párizsban voltam, és ott nem is Mr. Bear választás volt, hanem volt külön Mr. Chubby verseny, ami már a kifejezetten kövér típusról szól, meg pont volt Mr. Chaser is, aki nálunk a rajongó: aki a kövéreket szereti , de közben kisebb méretű.

bearsweekend_02

Ahogy látom, a magyar helyek is nyitottak erre…

Eddig én az Actionbe tudtam lemenni. Minden rendezvényünkön az Actionben kezdünk pénteken, egy kicsit cruisingosabb partival, a szombati buli pedig mindig valamilyen alternatív helyen van. Tavaly például a Kazánban volt, ami nem meleg hely, de nagyon nyitott szellemiségű.

Tematikus magyar maci buli van?

Az Actionben szokott lenni 6-7 hetente, mikor tudok vele foglalkozni. Az egy tematikus parti. 2009 óta folyamatosan van.

Nem macikat is vártok?

Persze, hiszen van egy csomó nem maci, aki a macikat szereti. Bárkit várunk. Ez egyáltalán nem egy zárt közeg. Magyarország ebben is specifikusabb, mert nálunk, ha valaki a meleg macivilágra gondol, annak azonnal csak a kövérek jutnak eszébe, holott ez közel sem így van. Mikor a barátommal régen elkezdtük, ő is hasonló alkat volt és lehet, hogy ez abból indult ki. Van egy rossz sztereotípia ezzel kapcsolatban. Pedig nagyon sok verziója és szegmense van ennek az egésznek. Mint persze minden másnak.

További információk

A Bears Weekend weblapját a www.medveklub.com címen éred el, ha pedig a Facebookon keresnéd őket, kattints IDE!

Ha megmérettetnéd magad a Mr. Bear Hungary 2016-on, írj emailt a mrbear2016@gmail.com címre!

A Bears Weekend pontos programja:

2015.08.28. Péntek – 21.00 – Bear Cruising és Party

Welcome drink, első találkozás a jelöltekkel és a Mr. Bear Hungary 2016 választás első fordulója. Party hajnalig Dj Perfecto-val

Műsorvezető: Tompa Laci aka Mr Bear Hungary 2012

Helyszín: Action Bár, Budapest, Magyar utca 42.

Belépő 1200HUF

Infó: action.gay.hu

2015.08.29. Szombat – 16:00:20.00 – Szauna Party a Magnumban

Pizza a pultban, medvék a gőzben

Belépő: Magnum szauna napi belépők szerint

Cím: Budapest, Csepreghy Utca 2

Info: gaysaunabudapest.com

2015.08.29. Szombat – 22.00 – Mr Bear Hungary Választás és Gigaparty

Óriási buli Dj Bruinnal és Dj L4 GypsyRobottal

A választás fináléja, a Mr. Bear Hungary 2016 győztesének ünneplése

Party reggelig, italakciók, mozi lounge kedvelt macis filmekkel

Helyszín: Madrid Cafe and Bar – Budapest, Semmelweis utca 17.

Belépő:1500HUF

2015.08.30 Vasárnap – 18:00 – Macietetés és Bear Karaoke

Utolsó találkozás; finom ételek, akciós italok és karaoke BearFace-szel

Helyszín:  Why Not Cafe & Bar – Budapest, Belgrád Rakpart 3-4.

www.whynotcafe.hu

A Mr Bear Hungary néhány győztese

bearsweekend_2015

Mr. Bear Hungary 2015

bearsweekend_2014

Mr. Bear Hungary 2014

bearsweekend_2012

Mr. Bear Hungary 2012

bearsweekend_2010

Mr. Bear Hungary 2010

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin