Hírek

Az izmosabb férfiak kevésbé támogatják a társadalmi egyenlőséget

A londoni Brunel Egyetem új tanulmánya szerint a fizikailag erősebb férfiak számára kevésbé fontos a társadalmi és a gazdasági egyenlőség, mint a gyengébb férfiaknak.

 

Dr. Michael Price és kollégái 18-40 éves férfiak adatait gyűjtötték be, mint például magasság, testsúly, derékbőség, izomtömeg, kézfogás erőssége, összesen 171 főtől. Ezen túlmenően arra is rákérdeztek, a résztvevők milyen gyakran járnak konditerembe, milyen az anyagi helyzetük, támogatják-e a javak újraosztását, és egyetértenek-e azzal, hogy bizonyos társadalmi csoportoknak uralniuk kell más csoportokat.

A testi jegyekre fókuszáló kutatók szoftverek segítségével a résztvevők arcát is vizsgálták olyan szempontból, hogy az mennyire férfias, vonzó, domináns.

Eredményiek azt mutatták, hogy az erősebb, izmosabb férfiak jobban hajlanak arra, hogy egyes csoportoknak a társadalomban uralniuk kell a többi csoportot. Arra jutottak, minél izmosabb a férfi, annál kevésbé hajlik a társadalmi egyenlőség felé, ahogy ugyanazt mutatta a konditeremben töltött órák magas száma is.

 

Pavel Petel tutira kivétel

 

Dr. Price elmondta, hogy a kérdés ezután az, hogy az izmos férfiak hajlanak kevésbé az egyenlőségre, vagy pedig az egyenlőséget kevésbé támogatóak azok, akik hajlamosabbak a saját testüket jobban erősíteni.

„A további kutatások fő kérdése lesz, hogy vajon bizonyos személyiségjegyek, mint a nárcizmus vagy a dominanciára való törekvés kapcsolatban állnak-e az izomnövelés vágyával és az egyenlőtlenségbe vetett hittel.”

A mostani eredmények némileg összecsengenek egy 2013-as dán kutatással. A hasonló adatokkal dolgozó kutatók több száz férfit kérdeztek meg az USA-ban, Dániában és Brazíliában, és arra jutottak, hogy az erősebb férfiak a többieknél jobban védik a saját érdekeiket.

 

(The Times)

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin