Minden coming out más. Van, hogy egyszerűen megtörténik és egy forró ölelés a vége, de van, hogy a szívükből vagy az otthonukból zárják ki a szülők meleg gyermekeiket. Az Előbújás Napján nyolc történettel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy bármilyen következményekkel is járjon a vallomás, akik valóban szeretnek, téged szeretnek és nem a szexuális irányultságodat, és hogy a lelki és testi egészség szempontjából is az őszinteség a legjobb módszer.
A neveket megváltoztattuk, de ez nem von le a történetek igazságtartalmából.
Péter története
Nehezen indult. Amikor tini voltam, még nem volt saját számítógépem, csak az, amit az öcsémmel közösen használtunk. Lebuktam. „Te, mik ezek a videók?” – állt egyszer elém. Nem tagadtam. Sokat bántott, kaptam mindent a „Szégyent hozol rám”-tól a „Ne érj hozzám”-ig. Aztán elmondtam egy közös barátnak, aki nagyon elfogadó volt, és megkértem a testvéremet, hogy beszéljen vele. Néhány órát beszélgettek. Azóta mindenhol megvéd engem és úgy általában a melegeket. Anyu volt a következő, amikor különköltöztem. Nem volt sírás, csak három kimért kérdés: fog-e változni? van-e valakim? lesz-e gyerekem? Válaszolgattam. Majd legközelebb egy olyan újságcikknél került szóba a melegségem, ami olyan szülőkről szólt, akik rengeteget sírtak a gyerekük miatt. Tudtam, hogy nála is sínen van a dolog. Az egyetemen a szakdolgozatomat melegekről írtam, és azt szerettem volna, hogy apu legyen az első, aki elolvassa, úgyhogy elengedhetetlen volt a coming out. „Informatikus vagyok. Komolyan azt hitted, hogy nem tudom, milyen oldalakat látogattál? Csak azt vártam, hogy magadtól mondd el, és most örülök, hogy megtetted” – majd átölelt. A húgom maradt a sor végére a szűk családból, mivel hét évvel fiatalabb nálam. Amikor elsős egyetemista volt, autóztunk valamerre, és akkor elmondtam neki. Csak ennyit mondott: „És?”
Krisztián története
Már kiskoromban éreztem, hogy más vagyok, mint a többiek. Alapvetően otthonülős gyerek voltam, nem nagyon mozdultam ki. De végül persze elkezdtem ismerkedni, és szerencsésen megtaláltam azt, aki jelenleg is a párom. A coming outra akkor került sor, amikor az első közös nyaralást terveztük és úgy gondoltam, hogy hazugság helyett inkább elmondom az igazságot, lesz, ami lesz. Anyukám természetesen kíváncsi volt, merre nyaralok majd. Megmutattam a képeket az apartmanról, ami egy szép nagy családi ház volt. Ekkor kezdődött el az a beszélgetés, amiből aztán kiderült minden. Délután volt, emlékszem, hogy mutogattam a képeket, és akkor jött a kérdés, hogy kivel leszek, hányan leszünk ekkora házban. Elmondtam, hogy ketten. Majd beszélgettünk tovább és kimondatlanul is megértette, sőt már tudta, csak nem mondta, hogy mi a helyzet velem. Bekapcsolódott a beszélgetésbe a húgom is. Majd jöttek a kérdések: honnan tudom, hogy ezt akarom, meg hogy hogyan jött. Az ilyenkor szokásos dolgok. Mindent őszintén elmondtam, azt, mit érzek, és hogy már fél éve együtt vagyunk. Higgadt, nagyon őszinte és jó hangulatú beszélgetés volt. Mint kiderült, anyum már régóta sejtette a dolgot. A beszélgetés után nagyon megkönnyebbültem, nem hittem volna, hogy ennyire jól sül el az egész és hogy ennyire jól fogadják. Ennek most már lassan tíz éve. Azóta is nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel, mindenben támogatnak. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen szüleim vannak.
Olivér története
Mindig nagyon szigorúan tartottak minket a szüleink, be kellett tartanunk az iszlám előírásokat, mint például a napi ötszöri imát. Édesanyám rendszeresen megnézte a telefonomat és a számítógépre is telepített egy programot, amivel figyelni tudta, hogy mit csinálunk – az akkor még létező MSN-beszélgetéseinket lementette. Ezek buktattak le, mert a párommal elég sokat chateltünk és édesanyám megkérdezte, hogy ki ez a fiú. Én gondolkodás nélkül azt mondtam, hogy a párom és nagyon szeretjük egymást. Édesanyám elmondott mindenfélének és mondta, hogy hagyjam el a házát, amit én akkor, ott nem vettem komolyan. De rá pár napra mentem haza és már nem tudtam bemenni a lakásba, mert a zár le lett cserélve és nem is volt otthon senki, így aznap este a pároméknál aludtam. Majd másnap újra hazamentem, akkor már otthon volt édesanyám, aki időközben a dolgaimat becsomagolta egy bőröndbe és közölte, hogy neki már nincs fia és tűnjek el azonnal. Csak azért nem kerültem az utcára, mert a párom családja azonnal befogadott és így hozzájuk költöztem. Amikor kiraktak otthonról, megkönnyebbültem és megváltásnak éreztem, hogy megszabadultam attól, ami ott volt.
Dávid története
18 éves korom előtt coming outoltam. Az akkori legjobb barátom szintén meleg volt, és édesanyám többször firtatta, hogy ez nem zavaró-e nekem. Ekkor döntöttem úgy, hogy elmondom, miért nem zavar. Mivel édesanyámmal közel álltunk egymáshoz, játszi könnyedséggel ugrottam bele a felvállalásba. De kemény hat hónap várt rám. Átestünk a „kötelező” tanpélda-szerű lépcsőkön. Elutasítás, majd tagadás: ez nem vele(m) történik. Később düh, mert úgy gondolta, ott kellett volna lennie mellettem és átsegítenie a dolgon. Aztán az alkudozás: pszichológushoz vitt állapotfelmérésre, illetve azért, hogy kiderüljön, mennyire is vagyok „az”. Ezután kezünkbe vettük a sorsunk, rengeteget sírtunk, beszélgettünk. Fél év után rendeződött a köztünk lévő kapcsolat. Édesanyám után a gimnáziumi barátaimnak mondtam el, majd a testvéreimnek, ezt követően az egyetemista barátaimnak és végül édesapámnak. Mind jól fogadták. Én a szerencsések közé tartozom, úgy gondolom. Mára pedig elmondhatom, hogy az anya-gyerek viszonyunk ugyanolyan természetességgel működik, mint bármely heteroszexuális gyerek esetében.
Dani története
Suli után hazaköltöztem, és akkor egyre inkább nehezemre esett magamban tartani, vagy a dolgaimat úgy intézni. Majd egy nagyon kedves barátnőmmel nagyon-nagyon sokat beszélgettem erről, hogy meg kellene tenni. Nekem is könnyebb lesz, és nem azt kell nézni, hogy mit fognak szólni, vagy hogy ez a további életem hogyan befolyásolja. Először a tesómnak mondtam el. Nem volt semmi, körülbelül annyit mondott, hogy „És akkor mi van?” Őt ez nem zavarja, legyek boldog. Aztán pár napra, hétre rá anyunak is be akartam vallani. Tébláboltam körülötte mire megkérdezte, hogy „Mi van, mondani akarsz valamit? Mert nem szoktál ennyit itt lenni.” Bementünk anyuhoz a szobába, ahol tesóm az egészet végignevette, ahogy szenvedek, de én is vigyorogtam kínomban. Aztán kiböktem. És pár napig nem beszéltünk róla. Anyu mondta, hogy sejtették, csak mivel nem otthon éltem, nem kellett vele foglalkozzanak. Ő nem azt sajnálja, hogy meleg vagyok hanem , hogy az emberek hogy állnak hozzánk, és mennyire sokat kell szenvednünk az életben, mennyi megaláztatás, bántás érhet. Szeretné, ha boldog lennék, csak ez számít. Apumnak kicsit nehezebb volt feldolgoznia, de csak azért, mert nem értette. De szerencsésnek mondhatom magam. Aki számít, elfogadja, megérti, tolerálja. És nekem is sokkal könnyebb így.
Roland története
Amikor először szerelmes lettem egy fiúba, ügy döntöttem, elmondom a családomnak. Nagy levegőt vettem és egy átlagosnak tűnő délutánon anyu elé álltam a konyhában. Ő volt az a személy, akitől a megnyugtatást vártam és a támogatást. Hogy minden rendben lesz, hogy nincs semmi baj. Ezzel szemben némileg máshogy történt az eset. Anyu lefagyott, amikor szembesítettem azzal, hogy egy fiúba vagyok szerelmes, aki viszontszeret engem. Hiába bizonygattam, hogy ettől még ugyanaz az ember vagyok. Ő csak azt hajtogatta, hogy milyen következményei lesznek ennek, ha kiderül és megtudja a család vagy az ismerősök. „Nem gondoltam volna, hogy olyan szülő leszek, akinek ezt a beszélgetést le kell folytatnia a gyerekével” – mondta. Aztán elkezdett hibáztatni mindent és mindenkit azért, mert a fia meleg. Megöleltem, de nem ölelt vissza. Csak a lelkemre kötötte, hogy ezt apunak soha nem mondjuk el, mert biztosan kórházba kerül. Még aznap elmondtam a húgomnak is a történteket, aki egy évvel fiatalabb nálam. Mosolygott és azt mondta: „Én már tudtam!” És ez nekem elég volt. Ebben a mondatban és a mosolyban benne volt minden, amire szükségem volt akkor. A vallomást megelőzően elolvastam a „Most, hogy tudod” című könyvet, ami rengeteg erőt adott – nekem is ajánlották, és én is csak ajánlani tudom minden hasonló cipőben járó melegnek és leszbikusnak is. Igazi erőleves a szülőknek is. Anyu nem olvasta el, mondván tud ő eleget erről a témáról, nem akar még olvasni is róla, én pedig nem erőltettem.
Norbi története
Alapvetően tudni kell, hogy a család, amiben én felnőttem, maga volt az ősi bibliai értékrenden alapuló horror, amiről azt hihetjük, hogy jó, de igazából kegyetlen. Nem akarok részletesebben belemenni, a lényeg, hogy minden nap véresre vertek, vesszővel vagy szíjjal. Én otthon éppen ezért mondtam el, hogy meleg vagyok, meguntam a megaláztatást és a lelki terrort. Tizennégy évesen odaálltam a családom elé és bevallottam. Pontosan az lett, amire számítottam: azonnal kidobtak. Még akkor ott helyben az utcára. Utána később megpróbáltam visszamenni a dolgaimért. Akkor is volt harc. De az már egy másik történet.
Laci története
12 éves voltam, mikor otthon elmondtam. A szüleim nagyon kiborultak – bár nem mutatták, de évekkel később kiderült. Napokon keresztül nem aludtak, éjszakákat beszélgettek és sírtak át. Én ebből nem vettem észre sokat, habár elvittek egy gyerekpszichológushoz, aki Rorschach-tesztet csináltatott velem, és megkért, hogy rajzoljak neki valamit. Röpke egyórás beszélgetés és foglalkozás után a pszichológusnő elbeszélgetett az anyámmal, aki utána hazafelé a kocsiban megosztotta velem, amit a szakember mondott neki: nem látszik rajtam. Nem volt egyszerű dolgom: az apám soha nem lelkesedett a melegekért, tizennyolc éves koromig még csak szóba sem került a dolog, ha vele beszélgettem. Egyszer mégis beszéltünk róla, ami rettenetesen kellemetlen, feszélyező érzés volt. Mára sokkal elfogadóbbá vált, és én is megteszek mindent, hogy ne érezze magát kényelmetlenül, ha a párom nálunk alszik. Nem minden rokonomnál volt hasonlóan pozitív a fogadtatás, az egyik nagyapám azt mondta, hogy ez „tinédzser baromság” és majd kinövöm, a másik nagyapám pedig külön ezért áthívta magához az unokatestvéremet, hogy közölje vele: meleg vagyok és vigyázzon velem, mintha fertőző lennék. Hála istennek, a barátok között soha nem volt probléma a melegségem. Hisz akinél az volt, azok nem voltak a barátaim.
