Hírek

Az elfogadás szó szerint kifizetődő

A Harvard Business Review tett közé egy részletes tanulmányt az amerikai cégek innovációját vizsgálva, és érdekes összefüggést találtak.

LGBT-BUSINESS

 

Azok a vállalatok, amelyek komolyan vették a diszkrimináció-ellenes törvényeket, lényegesen jobb eredményt értek el a kreativitást igénylő területeken. Az ilyen cégek 10 százalékkal több szabadalmi eljárást, találmányt védettek le a vizsgált időszakban, és gyakrabban kerültek be a média tudósításaiba is.

A kutatásba több ezer vállalatot vontak be, mindazokat, amelyek 1976 és 2008 között rendszeresen jegyeztettek be szabadalmakat az Egyesült Államokban. A tanulmány készítői arra jutottak, hogy körülbelül két évvel az antidiszkriminációs szabályok átvétele után kezdett mutatkozni a fent említett hatás. Legnagyobb mértékben a magasan képzett munkaerőt tömegesen foglalkoztató cégeknél, és ahol kimutathatóan több LMBTQ munkavállalót alkalmaztak.

„Egyéni szintre lebontva az eredményeink egybevágnak azokkal tapasztalatokkal, hogy egy elfogadó környezet jobban kedvez a kreatív attitűdnek, mint a hagyományosan diszkriminatív.” – mondta el a tanulmány két szerzője, Huasheng Gao és Wei Zhang.

A tanulmány ellentmond a konzervatív üzleti vezetők kifogásainak, miszerint a diszkriminációellenes törvények csupán a túlzott állami szabályozás jelei, és csak hátráltatják a szabad piacot.

A friss eredmények ellenére a munkahelyi diszkrimináció a mai napig komoly probléma az Egyesült Államokban, ahol az LMBTQ munkavállalók negyedét érte már hátrányos megkülönböztetés.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin