Hírek

Az azonos neműek házasságára az egyik legbüszkébb a konzervatív miniszterelnök

Az azonos neműek házassága tavaly óta törvényileg is létezik Angliában és Waleszben – Skóciában pedig idén január elseje óta. Mindez nem valósulhatott volna meg a konzervatív miniszterelnök, David Cameron egyértelmű kiállása és támogatása nélkül.

David Cameron

A miniszterelnök, aki egyben a Konzervatív Párt, a toryk elnöke is, kapott bőven hideget és meleget egyaránt pártja maradibb gondolkodású képviselőitől. Ő azonban végig kitartott. „Az azonos neműek házasságának lehetővé tétele sokat elárul arról, milyen ország is vagyunk valójában.”

„Olyan ország vagyunk, amely az egymás tisztelete, a tolerancia és az egyenlőség szép hagyományára épít. Egyben határozottan üzenünk minden fiatal, szexualitásában bizonytalan állampolgárnak. Mégpedig azt, hogy mind egyenlőek, legyenek hetero, vagy homoszexuálisok” – érvelt nemrég egy brit melegmagazinnak.

Az interjúból kiderült, hogy Cameron rengeteg levelet kap meleg és leszbikus pároktól, akik egyrészt köszönetet mondanak neki azért, amit értük tett, másrészt sokan közelgő esküvőjükre is szeretettel hívták. A miniszterelnök bevallása szerint még nem vett részt egy ceremónián sem, de a közeljövőben ezen szeretne változtatni.

A beszélgetés során szóba került az is, hogy sokan elfordultak a toryktól, amiért elfogadtatták ezt a törvényt, de Cameront ez láthatóan nem zavarja, sőt, erre politika lépésére az egyik legbüszkébb az elmúlt ciklusból.

„Ha én megcsókolhatom a feleségemet a nyílt utcán, nem értem egy meleg férfi miért ne csókolhatná meg ugyanúgy a férjét” – nyilatkozta korábban.

Nem ő az egyetlen konzervatív miniszterelnök Európában, aki kiáll az egyenlő jogok mellett. Májusban Írországban tartanak népszavazást a kérdésben és Edna Kenny teljes mellszélességgel támogatja az igeneket.

Forrás: Advocate

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin