Egészség

Az átalakulás: II. rész

Ha külön címet kellene adnom a kondisorozat második részének, minden bizonnyal József Attilát és utolsó kötetének címét plagizálnám. A Nagyon fáj 1936-ban jelent meg. De nyugi, minden rendben! 

Minden bizonnyal a legnagyobb kérdés egy háromhónapos átalakulásról szóló cikk második részében, hogy mennyire lettem izmos az első néhány hétben. Nos, annyira nem, és még nem is kell ennek így lennie. Ám már vannak változások! Más lett a tartásom – végre van talán valami váll- vagy hátizmom, amivel tudom tartani magam –, lett egy kis mellizmom, lapos lett a hasam és megjelent rajta két vonal, ami eddig nem volt ott, de nagyon tetszik, hogy ott van. És persze belülről is sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magam. Észrevettétek már, milyen nehéz leírni a kiegyensúlyozottabb szót? Véletlen? Nem hinném! 

Apró dolgok ezek, kis változások, de sokat tanulok belőlük. Például, hogy mennyire fontos a biztatás. A testem minden pici változása óriási energiát és lendületet ad. Sokkal nagyobb kedvvel megyek el a konditerembe, és sokkal halkabban sírok, mikor a meetingen a főnökök az egész csapatot meglepik Daubner-pogácsával, amiből nem ehetek. Vagyis a biztatás fontos, mégsem élek vele az életem más területein. Sem a kollégáimmal, sem a barátaimmal, sem magammal szemben. Pedig jó dolog, rá kell szokni. Szokjatok rá ti is! 

A másik dolog pedig, amit megtanultam, hogy igenis mindenhez hozzá lehet szokni és mindent meg lehet szeretni. Nagyon rövid idő alatt rá kellett jönnöm, hogy a délutáni kondizás nem fog menni. Egyrészt a nap közepén nem állhatok fel az asztalomtól, a marketing világa nem enged meg ilyeneket, másrészt Wekerle Gyula, a Gilda Max személyi edzője is nehezebben elérhető délután, harmadrészt rengetegen vannak ilyenkor a konditeremben, és az ember nem akar sorban állni a súlyzózáshoz, na meg egyelőre azért az önbizalmamnak sem tesz jót a nagy nyilvánosság előtti szereplés. Bár ez hülyeség, tudom. 

Így maradt a hajnali kondi és a kelés ötkor. Aminek sok szépsége van, tényleg. A csepeli napfelkelte eszméletlenül szép, őszintén csodálkozom rajta, hogy még egy verset sem ihletett meg, nem mintha tudnék csepeli költőről. De az üres HÉV-ben és Buda kihalt utcáiban is van egy csodás romantika. Igaz, az Allee-ban a Gilda Maxban még ilyenkor is van némi pörgés, hiszen mégiscsak egy éjjel-nappal nyitva tartó konditeremről beszélünk, de a reggelek azért még itt is meghittebbek. Mellesleg sose hittem volna, hogy ezt mondom egy konditeremre, hogy szerethető. De ez az. Nem bunkók az emberek, eddig csak egy nagyon hangosan „szúszázó” súlyemelővel találkoztam, eszméletlen barátságosak a recepción és még a zuhanyzók is teljesen rendben vannak. Pedig ha valami, az nálam végképp kritikus pont. 

És persze a hajnali kondizásnak van még egy kedves sarokköve. Minden reggeli kávénál szívderítőbb Gyula felháborítóan naiv „Álmosmackó vagy?” kérdése hajnali 6-kor. 

Gilda Max

És ezzel el is érkeztünk a cikk másik főszereplőjéhez, Gyulához. A legnagyobb tanulsága ennek a három hónapnak az, hogy személyi edzővel edzeni kincs. És tudom, hogy ez reklámnak hangzik és nyilván valahol reklám is, de őszintén nem tudom, mire mennék Gyula nélkül. Persze, az ember tudja emelgetni a súlyokat, tudja használni a gépeket, hiszen mindegyikre ki van téve, mire való, de higgyétek el, mindent lehet jobban és okosabban használni. És van egy nagyon szomorú dolog a kondizással kapcsolatban: alapvetően mindent rosszul használunk. Mindent. Gyula minden mozdulatomba ezerszer is bele tud javítani még négy hét után is. Emeld magasabbra! Ne emeld annyira magasra! Derékszögben a kar. Leszorítva a kar. Begörbítve a kar. Nagyobb terpesz. Kisebb terpesz. Nagyobb súllyal. Kisebb súllyal. Ekkor lélegezz be! Ekkor lélegezz ki! Őszinte leszek: őrjítően nehéz. Rengeteg dologra kell odafigyelni egy egyszerű fekvőemelésnél is. Korántsem csak arról van szó, hogy felemelek egy súlyt. És nem is arról, mekkora súlyt emelek. Hanem, hogy hogyan emelem fel. 

És persze Gyula szigora is óriási segítség. Nincs olyan, hogy nem megy valami, nincs olyan, hogy valamiből nyolc helyett csak hatot csinálunk, mert nehéz. Inkább segít emelni, vagy ha valami nem megy, inkább kitalál egy másik gyakorlatot. Igaz, erre eddig csak egyszer volt szükség, ami mellesleg igen érdekes élmény volt. Rá kellett jönnöm – illetve jönnünk –, hogy egy gépnél egyszerűen nem tudok súlyt emelni. Ez a bizonyos gép olyan szögbe állítja a kezem, amit valamiért a könyököm nem tűr meg. Nem arról van szó, hogy alacsonyabb súly kellene vagy hogy gyenge lennék. Egyszerűen a két emelés után a könyököm megállj-t mond és szinte lebénítja a karomat, hogy még véletlenül se emeljek meg vele semmit. Furcsa, sőt némileg ijesztő érzés, hogy ennyire ki vagyunk szolgáltatva a testünknek. De ez is egy tanulság. 

Gyula persze nem foghatja mindig a kezem, ezért most már a tanulási fázisban vagyunk. Egyedül nem edzhetek, míg meg nem tanulok edzeni, mondja, és ezzel egyet is értek. Olyan ez, mint a tánc: addig nem tudunk tangózni, míg nem tanultuk meg a lépéseket. Szóval, ha jobban fel akarjátok építeni a testeteket, akkor legalább néhány alkalomra legyen egy Gyulátok. És tanuljatok.  

Egy hónap múlva meg már olyan bicepsszel írom ezt a cikket, hogy új billentyűzet kell majd a végén! 

Kanicsár Ádám András 

Az Átalakulás első részét ITT olvashatjátok el!

Bemutatkozás: 

Wekerle Gyula vagyok, a fitness 10 éve szerves része az életemnek, 6 éves korom óta sportolok. 

Többek között: 

– úsztam, 

– vízilabdáztam, 

– tornáztam, 

– akrobatizáltam, 

– táncoltam. 

 Várom: 

“Változásra szoruló testem megmentője” jeligére mindazok jelentkezését, akik kellő kitartással, szorgalommal – testtudat kialakításával egybekötött, aktív résztvevőként – fejlődni szeretnének. 

Elérhetőségeim: 

+36 30-2828240 

wekerle@yahoo.com 

Previous post

Videó - Meleg vagy roma mentse meg az életedet?

Next post

Brit politikus: A légszennyezés teszi transzneművé az embereket