Hírek

Amerikai Legfelsőbb Bíróság: Az egész országban törvényes az azonos neműek házassága

Közel két évvel azután, hogy az Amerikai Egyesült Államok kilenctagú Legfelsőbb Bírósága elkezdett foglalkozni az egyenlő házasság kérdésével, a mai napon 5:4 arányban történelmi döntés született. Ennek értelmében a szövetségi államok mostantól sehol sem korlátozhatják az azonos nemű párok házasságát.

Emberi jogi rendezvény a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt Washington DC-ben

Emberi jogi rendezvény a Legfelsőbb Bíróság épülete előtt Washington DC-ben

Ennek értelmében már nemcsak abban a 38 államban házasodhatnak a melegek és leszbikusok, ahol eddig is törvényes volt, hanem a maradék tizenkettőben is (megjegyzés: Barack Obama elnöki beiktatásakor összesen kettő olyan állam volt, ahol erre lehetőség nyílt).

A lavina 2013. június 26-án indult meg, amikor az Anthony Kennedy bíró által  jegyzett vélemény alkotmányellenesnek találta az azonos nemű párok el nem ismerését a Házasságvédelmi Törvényben. Azóta szövetségi állami szinten számos helyen támadták meg homoszexuális párok és emberi jogi szervezetek az állami törvényt és majdnem minden esetben nyertek is – leszámítva, ahol a konzervatív többségű bíróság, vagy a helyi Republikánus Párt az időhúzásra játszott.

A házassághoz való jog minden ember alapvető, elidegeníthetetlen joga, és az alkotmány egyenlő bánásmódról szóló klauzulája szerint ezt a meleget nem lehet megfosztani ettől a jogtól” – írta indoklásában ezúttal Kennedy, aki nem meglepő módon a legalizálás mellett szavazott. “A házasság két ember legmélyebb köteléke, amelyben a szeretet, a hűség, az odaadás, a család és az önfeláldozás a legmagasabb szinten testesül meg

Antonin Scalia konzervítv bíró a döntéshez csatolt ellenvéleményében kifejtette, az egyenlő házasság legalizálása az amerikai demokráciát fenyegeti. “A mai döntés személyesen nem különösebben fontos nekem. De ami megdöbbent, az az önhittség, ami ebből a bírósági puccsból árad” – írta.

Így fogadta a bejelentést az épület előtt várakozó tömeg:

Az örömhírt többek között Barack Obama, Hillary Clinton és a Fehér Ház is megosztotta:

10984993_10153564940399238_2176111007841097512_n8781939_cd19bafa386b30705881d33faf8e9bc4_x

2000

A YouTube ezzel a szép videóval köszönti a döntést:

Korábbi összefoglaló cikkünk az Afrikában élő, valamint az Európai Unióban élő melegek helyzetéről.

Previous post

A Vogue szerint Cara Delevingne biszexualitása csak "múló szeszély"

Next post

#LoveWins: így ünnepelte a világháló az amerikai házassági egyenlőséget