Életmód

Afrodiziákum, szexjátékok és a meglepetés ereje: így dobd fel a Valentin-napot!

Szívecskés csokoládék, lufik, vagy szívecskét tartó plüssmackók: Valentin-napon egy rakat ilyet látunk – és esetleg kapunk, hiszen a virág mellett ezek a legkelendőbb meglepetések február 14-én. Általában párban járnak egy csöpögős mozifilmmel, netán egy vacsorával, majd a kötelező szeretkezéssel. Mindezt mintha muszáj lenne, hiszen mégis csak meg kell ünnepelni a szerelmet. Na de mi van akkor, ha szakítunk a hagyományokkal, és az évek óta beakadt lemezt megpróbáljuk tovább pörgetni?

 

 

A Valentin-nap minden évben két fő csoportra osztja az embereket: akik imádják és minden rózsaszínű, habos-babos dologtól elolvadnak, és akik utálják. Utóbbiak többnyire azok, akiket nem talált el Cupido nyila, és nem szeretik nézni a nyáladzó párocskákat maguk körül, mert akkor kevesebbnek érzik magukat. Jómagam mindkét tábort erősítettem már, de kívülálló szerepet is betöltöttem, amikor boldog szingliként éltem, nem vágytam párra, és nem is érdekelt a Bálint-nap. Amikor azonban lázban égtem, akkor sem tudtam dűlőre jutni az ajándékozás terén. Persze, cuki a maci, de annyira elcsépelt. De hát ki más tudná igazából feldobni ezt a napot, ha nem a melegek?

Két nap múlva idén is elkövetkezik Ámor ünnepe, sokan pedig már most tervezgetik a programjukat; a szállodák is lázban égnek, és a csapból is a Valentin-napi akciók folynak. Ha meg szeretnénk lepni a párunkat, az egyik legjobb választás, ha valamilyen élményt szerzünk neki. Olyan élményt, amit nem spilázunk túl mindenféle csetresszel, maximum egy szál rózsát adunk a kezébe, amikor levesszük a szeméről a fekete kendőt egy bungee jumping torony tetején. Bár ez egy kicsit sarkalatos példa, a lényeg, hogy ne legyünk kiszámíthatóak, ne építsünk kultuszt e köré a nap köré, hanem viselkedjünk természetesen, és becsüljük meg a párunkat, úgy, mint az év többi napján. Flancos vacsorák helyett pedig választhatjuk a közös főzést, kettesben töltött romantikus estét, amit akár egy másik extrém ajándékkal is feldobhatunk. Hiszen mi másról szólna a Valentin-nap, mint hogy örömet okozzunk a Valentinunknak? Éppen ezért nem árt meglátogatni a szexshopokat, és gondolni egy merészet. Aki például sosem volt a szexjátékok híve, kezdheti egy aprósággal, egy kis rezgő ketyerével, netán egy ajzószerrel, vagy választhat játékosabb megoldást egy dobókockával, társasjátékkal vagy bilinccsel. Akik ennél is merészebbet gondolnak, meglephetik a párjukat egy dildóval, esetleg egy vibrátorral, amellyel az aznap esti együttlétüket feldobhatják, új színt vihetnek a szexbe. Ha pedig valaki semmiképp sem tud elszakadni a plüssmacitól, akár az ő mancsába is belecsempészhet egy műpéniszt a szívecske mögé állítva. A beöltözős mókát kedvelők is nyugodtan elengedhetik a fantáziájukat: február elején már biztos találni Cupido jelmezeket, amelyekben a szó szoros értelmében szíven találhatják kedvesüket a bátor vállalkozók. De akár felhőn csücsülő Ámort is alakíthat a pár, ha a passzív fél Cupidónak öltözik, alatta az aktív fél pedig felhőnek. A végén remélhetőleg nyílzáporok közepette szállnak el mind a ketten.

 

 

Plusz kedvcsináló, ha az akció előtt tálalt, mérsékelt mennyiségű vacsora afrodiziákumokból áll, mind étel, mind ital terén. Egy osztriga és pezsgő párosítás nem is hangzik rosszul, hiszen nemcsak a hormonjainkat indítja be, de még finom is. Ha pedig már minden adott a hangulathoz, érdemes figyelni rá, hogy az átlagos 10-20 perces menet helyett hagyjunk elég időt a kibontakozásra. Nyújtsuk meg az előjátékot, szeretkezzünk kicsit lassabban, majd váltogassuk a tempót és persze a pozitúrákat! Utóbbiak közül kipróbálhatunk extrémebb mozdulatokat, változtathatunk helyszínt, és akár egész éjszaka elhúzhatjuk az örömszerzést. Az sem baj, ha pihenőket tartunk közben, az idő alatt megihatunk még egy pohár pezsgőt, bekaphatunk pár szem epret, és még a jelmezeinket is felölthetjük. Az aktus során váltogathatunk stílust, oda-vissza kipróbálhatjuk az alá-fölé rendelt szerepeket, hősszerelmes romantikus szeretkezésbe kezdhetünk, majd valódi ágydöngetőkké válhatunk. És bár mindezt rendszeresen is megtehetjük, a Valentin-nap egy kiemelt alkalmat teremthet erre, hiszen a rohanó hétköznapokban sokszor nincs elég időnk a másikra, nincs időnk az intimitásra, és a szexualitásunk valódi megélésére. Ez a nap lehetőséget ad arra is, hogy ellátogassunk bizonyos bárokba vagy szaunákba, amelyeket alapvetően lehet, hogy nem keresnénk fel, ilyenkor azonban más miliő fogadhat bennünket, Valentin-napi köntösben pedig szingliknek és pároknak egyaránt élményt nyújthatnak.

 

 

Máthé Bence

 

Previous post

A második világháború 100 éves veteránja 25 éve él boldogságban a férjével

Next post

Először nyert aranyat nyíltan meleg sportoló a téli olimpiák történetében