Hírek

A német kancellár nemet mond a melegházasságra

Az azonos neműek házassága nem célja ennek a kormánynak” – e mondattal zárta rövidre az idén tíz éve hivatalban lévő német kancellár, Angela Merkel azokat a felröppenő követeléseket, miszerint a kereszténydemokrata-szociáldemokrata koalíciónak lépnie kellene végre az egyenlő házasság megvalósítása érdekében.

A követelés nem meglepő, hisz mára Németország maradt szinte az egyetlen Nyugat-Európai állam, ahol a meleg és leszbikus párok nem fogadhatnak örök hűséget egymásnak. A változások sürgetését a múlt heti írországi népszavazás sikere szította fel – sőt, azóta Grönlandon is egyhangúlag szavazott a parlament az egyenlő házasságról.

Angela Merkel a 2013-as újraválasztási kampányban. A konzervatív kancellárnak harmadszor is bizalmat szavazott a németek többsége.

Minden ország maga alkotja a törvényeit. Van amelyik ilyen utat jár be, mások másmilyent. Mi, németek olyan utat taposunk ki, amely illik Németországhoz” – nyilatkozta a kormányszóvivő, miután szerdán kisebb változásokat hajtottak végre a bejegyzett élettársi törvényen, ami így tartalmilag közelebb áll a házassághoz, de még mindig nem egyenértékű azzal.

Az LMBT-jogok terén egyre több német állampolgár elégedetlen a kormánnyal. Gyávasággal, tétovasággal vádolják Merkel harmadik kormányát, miközben felmérések szerint a lakosság 75 százaléka támogatja, hogy az azonos nemű párokat is olyan jogok illessék meg, mint a heteroszexuálisokat.

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin