Lifestyle

A képmutatás esszenciái

Ha az LMBT-jogokért való küzdelemről, egymás egyenlő elfogadásáról van szó, kevés felháborítóbb dolog van, mint a magukat a hagyományos értékek őrzőiként feltüntető képmutató emberek. Ezért is járja át a testemet minden alkalommal a kárörvendők jóleső melegsége, amikor arról olvasok, hogy az ilyen emberek lebuknak, és bízom benne, hogy ezt az érzést pár példán keresztül a novemberi hidegek idején olvasóimmal is megoszthatom.

 

depositphotos_62016907_original

 

Első delikvensünkről, az amerikai Michigan államban élő Matthew Makela tiszteletesről tudni kell, hogy rendszeresen prédikált híveinek az azonos neműek házasságának káros hatásáról és magát a homoszexualitást előszeretettel hasonlította az alkoholizmushoz. A nős, ötgyermekes édesapának azonban, miután csúnyán lebukott, le kellett tennie a reverendát. Az internetre felkerült képek tanúsága szerint a Grindr meleg társkereső applikáción írt idegeneknek „összebújást és szexet” keresve. Miután egyházközsége és a média szembesítette a fotókkal, Makela azonnal lemondott. Egyházközsége honlapja szerint kedvenc elfoglaltságai közé tartoztak a családdal kapcsolatos tevékenységek, a zene, a házfelújítás, a kertészkedés, valamint a sportok. Grindr profiljáról azt is megtudhattuk, hogy szeret meztelenül csókolózni és elsősorban aktív az ágyban.

A képmutatás másik csimborasszója az, amit egy észak-dakotai republikánus törvényhozási képviselő művelt. Míg képviselőként három alkalommal is a melegek egyenlőségét elősegítő törvényjavaslatok ellen szavazott, addig magánéletében Randy Boehning nagyon is aktív meleg szexuális életet él. Persze ezt nem ő verte nagydobra, hanem egy, a választókörzetében élő 21 éves fiatalember szivárogtatta ki, miután ráírt a már említett Grindr-en. A felfedett beszélgetésből kiderül, hogy a republikánus politikus nem vesztegetett túl sok időt a körítésre, egyből a lényegre tért és intim képet küldött magáról. Miután egy helyi újság szembesítette Boehninget a leleplezéssel, ő azzal védekezett, hogy biszexuális, és amit művelt a Grindr-en, az abszolút természetes: „Ezt csinálják a meleg férfiak is a meleg társkeresőkön, nem igaz? A Grindr-en így működnek a dolgok, fényképeket cserélünk.” A riporter azt is firtatta, hogy ha ilyen aktív meleg szexuális életet él, akkor képviselőként miért nem tesz a közösség érdekeiért. Boehning azzal védekezett, hogy választói nem ezt akarnák. És bár az álszent képviselő nyilvánosan jól meg is alázta magát, következtetésül csak annyit vont le, hogy jó érzés végre kitörni a hazugságok és a titkolózás rejtekéből.

 

depositphotos_25625821_original

 

De személyes kedvencem mégis Peter Miqueli atya, aki a vádak szerint közel 1 millió dollárt is elcsalhatott a hívők pénzéből, amiről azt hitték, hogy a templom renoválására gyűjti. A bronxi templom hívei szerint a pap az általuk gyűjtött adományokat egy rentboyra költötte, aki cserébe kielégítette Miqueli szadomazo iránti igényeit. A szexuális szolgáltatásokon felül állítólag vettek egy 260 000 dolláros lakást is, és még egy floridai, illetve egy olaszországi utazást is finanszíroztak a pénzből. A vádak szerint ráadásul Miqueli nem csupán a jelenlegi közösségtől, hanem már előző helyén is lopott. Hogy mit reagált erre az érsekség? Egyelőre nem találtak döntő erejű bizonyítékot.

Ja, és azt tudni akarjátok, hogy 2015-ben mely országokban kerestek rá legtöbb alkalommal a melegpornó kifejezésre? Kenyában, Dél-Afrikában és Nigériában. E három közül egyben akár életeddel, egyben pedig szabadságoddal fizethetsz azért, ha meleg vagy.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin