ÉletmódUtazás

2300 férfi és én – Ilyen volt a The Cruise

Egy évvel ezelőtt ilyenkor úgy képzeltem, hogy 2017 az otthonmaradás éve lesz. Hát, tévedtem. Augusztusban egy északi-sarkköri orosz faluban kóboroltam pulóverben és tíz Celsius-fokban, szeptemberben pedig a napsütéses Kanári-szigeteken kétezer meleg pasassal voltam egy társaságban. Melyik élményemről fogok beszámolni? Amíg adok időt kitalálni, addig előre bocsájtom, úgy próbálok majd fogalmazni, hogy még édesanyám előtt se kelljen pironkodnom miatta. (Meglátjuk, sikerül-e.) 

Amerikai utazásszervező cégek évtizedek óta kínálnak meleg férfiak számára hajóutakat a Karib-tengeren (mint kiokosítottak, film is készült arról, ahogy két heteró férfi feltéved egy ilyen hajóra). Naiv módon tavaly nyárig nem is gondoltam, hogy hasonlóra Európában is van lehetőség. Pedig nyolc éve már, hogy a belga La Demence munkatársai és önkéntesei révén kontinensünkön is megvalósul a Földre szállt tesztoszteron-mennyország. </span

 

A The Cruise 2017-es útvonala

Várakozás a lisszaboni indulásra

A habokat szelve

A fedélzet

Mr. Cruise 2017 választás

Édesség a szemnek

A 2017-es The Cruise legalább két okból volt egyedülálló (nem számítva, hogy habtestem is a fedélzetet gazdagította). Míg a korábbi években a körút júliusra esett és a Földközi-tengert szelte a 74 ezer tonnás hajó, tavaly szeptember 18-án indultunk útnak, méghozzá az Atlanti-óceán nemzetközi vizeire. A legtöbb utas napokkal korábban érkezett a gyülekezőhelyre, Lisszabonba, időt szánva egy kis turistáskodásra Európa e távoli csücskében.

A lelki felkészülés mellett tanácsos volt ráhangolódni már a becsekkolásra is, amely két-három órát követelt a hétfő délutánból. Persze megvolt a maga varázsa: miközben transzvesztiták hideg vizet kínáltak, rendelkezésre állt egy kis idő szemrevételezni, kikkel fogom együtt tölteni a következő hetet, és akár szóba elegyedni az előttem és mögöttem állókkal. Így ismerkedtem meg például két távol-keleti, korombeli fiúval, akikről megtudtam, hogy egyikük Hongkongban ápoló, másikuk Párizsban idegenvezető, és olyan fenekük van, ami valóban méltó rá, hogy bejárja a világot. 

Rengeteg nemzet fiai (és egy-két leánya is, akik elképzelésem sincs, jegyváltáskor milyen szer hatása alatt álltak és mit hittek) gyülekeztek, minden kontinensről. Tavaly pontosan 88 ország zászlaja lebegett a fedélzeti korlátokon. Nyilván mindig van néhány ország (például Hollandia, az Amerikai Egyesült Államok és Németország), amely kiteszi a vendégek javát, de bele lehet futni számunkra egzotikus nációjú férfiakba (persze, kinek mi az egzotikus, hisz nekem már egy venezuelai vagy egy máltai is az volt).

A különleges élettörténetekről nem is beszélve. Sokat beszélgettem egy sráccal, aki a svájci vasútnál jegykezelő; egy középkorú floridai poliglottal, aki 13 nyelven szólal meg (persze a magyar nincs közöttük); egy kaliforniai zsidó bácsival, aki a párjával a sivatagba költözött, miután harminc évig vezetett spanyol ajkú általános iskolát;  a thai úrral, aki egy világszervezet postahivatalát vezeti, vagy éppen a norvég harcsabajszú papával, aki az év nagy részét remeteként a görög szigetek partjai mentén tölti a ladikján.

Reggeli kilátással

Első megálló – Madeira szigete

Séta Tenerifén

Várakozás Tenerifén

 

Az 1200 kabin a hajó kilenc emeletén szóródik szét, és ahogy haladunk felfelé, úgy drágulnak a szobák is (bár megjegyzem, én a nyolcadik emeleti ablakomból egy mentőcsónak fenekére láttam rá), amelyekben a fürdőszoba mellett kis íróasztal, gardrób, falra szerelt televízió és két ágy foglal helyet. Utóbbiak összehúzva franciaágyként is funkcionálnak, amennyiben a kabin egy páré, vagy szerencsésen összemelegedő lakótársaké.

A takarító személyzet minden nap kora délután áll neki a rendrakásnak és alapos munkát végeznek. Amellett, hogy kicserélik a szemeteszsákot és bevetik az ágyat, kis meghívókártyát is hagynak a lepedőn, emlékeztetve rá (ha a készülődés heteiben nem ellenőrizted volna eleget a honlapon), hogy aznap délután öttől, majd tíztől milyen tematikus buli kezdődik a tizenegyedik emeleti fedélzeten, a medence és a jakuzzik körül. A kártya azt is tartalmazza, hogy mi vár azokra, akik fotelből élvezhető kikapcsolódásra vágynak a hajó színháztermében – tavaly a kedvenc estém az volt, amikor az utazóközönségből verbuválódott tehetségkutató műsort tartottak. Mivel nekem semmihez nincs tehetségem, így különösen nagy volt a bánatom, hogy nem indulhattam és hozhattam el a főnyereményt, egy kabint az idei The Cruise-ra. 

A tematikus bulik miatt egyébként előszeretettel fröcsögtem fennhangon, mikor döntenem kellett arról, mit viszek magammal a bőröndben és mit nem. De ott a helyszínen rám tört a megvilágosodás: minderre azért volt szükség, hogy ébren tartsa az izgalmat és a bizsergést. Az életérzést, ami miatt kolléganőim augusztus folyamán napjában többször is belenéztek a The Cruise 2016 – Official Movie YouTube-videóba. 

Ladies Night

Ízelítő a Fetish Partyból

Jómagam a fedélzeten

 

Mivel minden napra két buli jutott, és úgy számoltam, mindegyiken jelen is leszek, fel kellett készülnöm többek között a Superhero, a Where Are You From?, a Ladies’ Night, a Neon Party, a One Thousand and One Night, a White Party, a Gala Night és a Fetish Party témákra is. (Ezúton is köszönöm minden barátomnak és kollégámnak, aki a maga parókájával, Amerika Kapitány-jelmezével, magassarkújával, vagy épp Arafat-kendőjével hozzájárult a hét teljességéhez.) Nehéz papíron visszaadni, milyen érzés, amikor egy hajón állsz, körülötted a sötét óceán, távoli szigetek csillogó pontjai, és azt látod, ahogy több száz gyönyörű félmeztelen férfi tapad egymásra testük válogatott pontjain a lüktető zenére, amiben elveszik még a szíved dobogása is. Röviden: baszott jó. 

Apropó, b****s. Akik nem bírnak a hormonjaikkal és a Grindr-nél (amit odahaza is lehet nyomkodni eleget szobánk magányában) valami izgalmasabbra vágynak, azoknak szomjoltást kínál a sötétszoba (a jó öreg dark room), amely kis csalással napi 24 órában üzemel – délelőtt 9 és 11 között takarítják ugyanis. Tartozik hozzá egy sétálófedélzet is, ahol a nyugágyakból kialakított falak mentén lehet áldozni a szerelem oltárán. Bár biztos nem vagyok benne, de ez szerintem csak sötétedés után üzemel. 

La Gomera szigetén

Lanzarotén

Marsbéli táj Lanzarotén

JK barátommal Lanzarotén

 

Hogy mit csinál az ember napközben? Két lehetőség kínálkozik. Vagy a hajón marad és a saját/valaki más ágyában, a jakuzziban, esetleg a medence partján egy nyugágyon ülve kipiheni az előző éjszaka fáradalmait, vagy nyakába veszi a soron következő szigetet. Miután szeptember 18-án délután öt óra tájékán elhagytuk Lisszabon kikötőjét, másnap végig az óceánon haladtunk, hogy huszadikán a portugál Madeira szigetén kössünk ki. Ezt követően már minden napra más-más sziget jutott. Kronologikus sorrendben: La Palma, La Gomera, Tenerife, Lanzarote, végül Gran Canaria.

A Pullmantur utazási iroda szervezésében minden szigeten többféle program közül lehetett válogatni, plusz pénzért természetesen. Én úgy voltam vele, hogy egy életem, egy halálom, ki tudja, eljutok-e még valaha ezekre a festői vidékekre, ezért minden nap befizettem valamire. Volt, amikor ez egy buszos túra volt a hegyekbe, ahol a tengerparti sivatagi hangulathoz képest trópusi erdő és vihar fogadott (La Gomera), máskor egész napos idegenvezetős kirándulás és ebéd a Mars felszínét idéző nemzeti parkban (Lanzarote), vagy csak egy tranzit a népszerű tengerparti strandra és vissza (La Palma). Volt persze borkóstolás, delfinnézegetés, és szigetenkétn legalább négy-öt izgalmas izgalmas túra, és az ember csak azt bánta, hogy a hét oly gyorsan elrepül, és egy helyen egy napnál nem időzünk többet. 

Beszélgetni, barátkozni a túrák mellett szuper lehetőséget kínálnak a svédasztalos reggelik és az éttermi vacsorák is, ahol ki lehet tárgyalni, ki mit csinált aznap, miközben próbál dönteni, mit válasszon a legalább húszféle levest, salátát, főételt, desszertet kínáló menüről. Fontos is, hogy az ember új barátságokat kössön (és nem csak a dark roomban, amíg a másik a szájával felhúzza rád az óvszert), mert a bulik és a kirándulások semmit sem érnek, ha nincs ember, akihez szólhatnál, akivel mindezt megoszthatnád. És nem utolsósorban, aki Facebook- és Instagram-gyanús fotókat készít rólad anélkül, hogy könyörögni kéne. 

A színházterem koncert előtt

 

Bár egyedül mentem, már hetekkel az indulás előtt az utazók zárt Facebook-csoportján keresztül beszélgetni kezdtem a sanghaji, de öt éve Helsinkiben élő JK-jel, akiről szerencsére élőben is kiderült, hogy értelmes és nagyon jófej fiú, úgyhogy időnk nagy részét együtt töltöttük. Legkedvesebb hozzá fűződő emlékem, hogy ő volt az, aki megnyerte a tehetségkutató versenyt egy Frank Sinatra-számmal, és vele együtt a fődíjat, a kétágyas kabint az idei útra. Lakótárs-választáskor bízom benne, eszébe jut majd, ki volt az igazi és egyetlen barátja már jóval azelőtt, hogy a hajó megasztárja lett! (Nagy kár, hogy ő sem beszél magyarul, és ezt a cikket valószínűleg soha nem látja majd, különösen nem angolra vagy mandarinra fordítva.) 

Utolsó megálló – Gran Canaria

 

Végül szeretnék megemlékezni a hajó 820 fős személyzetéről. Nem azért, mert tragikus halált haltak (nem, nem haltak), hanem a fantasztikus munkájukért. Folyamatosan mosolyognak, érdeklődnek, segítenek, ahol tudnak. Az egyik vacsoránál egy öreg motoros, aki korábban már több Cruise-t is megjárt, mesélte, hogy a személyzetnek fel szokták ajánlani, hogy vallási és egyéb meggyőződés miatt, aki nem szeretne az úton dolgozni, lehetősége van kimaradni belőle. Ehhez képest a több száz, Indiából, Malajziából, Indonéziából és más, távol-keleti országból érkező, egyébként három-négy nyelvet beszélő ember kapva kap az alkalmon, hogy a The Cruise-on szolgálhasson. Szeretik a vendégek udvariasságát, figyelmességét, és azt a felhőtlen mámort, ami ilyenkor megtelepszik a hajón. 

Mi a bizonyíték, ha nem ez, hogy a The Cruise fantasztikus dolog, amit az életben legalább egyszer meg kell tapasztalni. 

 

Waliduda Dániel

Instagram: @waliduda

The Cruise 2018 

További információ és leírás az idei útról: www.the-cruise.eu 

Hivatalos videó: The Cruise 2017 – The Movie

 

Previous post

Videó - Dél-Koreában Pénisz Park is létezik

Next post

De miért ilyen a finn mozi? – Érkezik a hetedik Finn Filmnapok